A román hadsereg hosszú útja a XXI. század felé

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Szun-ce kínai tábornok, a híres kínai katonai stratégiai írás, az A hadviselés művészete szerzője azt mondta: „Egyetlen országot sem lehet belső cinkosságok nélkül meghódítani”.

Románia hadserege 1916-ban úgy lépett be a háborúba, hogy a puskák 70 százaléka az 1877-es függetlenségi háborúból származott. Negyed évszázaddal később, 1941-ben első világháborús fegyverzete volt. Ha ma konvencionális háborúra kerülne sor, Romániának – újra – 30 évnél régebbi, egyes területeken pedig 40 évnél is régebbi technikára kellene támaszkodnia.

Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy Oroszország létrehozott egy „vasfüggönyt” a Fekete-tengernél, ami a Krímen egy A2/AD (Anti Access-Area Denial, azaz behatolás-ellenes/tiltott övezet) övezetet is magába foglal. Nem hagyhatjuk szó nélkül az Orosz Föderáció által a Fekete-tengeren – hol bejelentetten, hol nem – végrehajtott egyre agresszívebb hadgyakorlatokat vagy az aszimmetrikus fenyegetéseket azokon a hadszíntereken, ahol a román katonák a NATO-szövetségesekkel együtt vannak jelen. Ne feledjük, hogy a második világháború idején, pontosabban 1941-ben nem a szövetségesek, hanem Oroszország volt az első ország, amely a ploieşti-i finomítókat bombázta és egy lépésre voltak attól, hogy egy Vorosilov cirkáló által vezetett harci csoporttal a tenger felől indított támadással megsemmisítsék Konstancát. A hat romboló közül kettő, a Moszkva és a Harkov az első vonalban harcolt. A csata végére a partvédelmi tüzérség az egyiket elsüllyesztette, a másikat megrongálta. Romániának akkor volt mivel harcolnia, még tengeralattjárói is voltak.

Orosz offenzíva a NATO keleti szárnyán

Egy rövid geopolitikai kitérő azoknak a politikusainknak, akik nem fogják fel, vagy nem akarják felfogni azt a veszélyt, aminek Románia ki van téve. Nemrég jelentősen felerősödött az orosz tevékenység Fehéroroszországban, Moldovában és Ukrajnában. Az ukrajnai fronton Vlagyimir Putyin orosz elnöknek sikerült meghatároznia a napirendet, meggyőzve francia kollégáját, Emmanuel Macron elnököt az úgynevezett Steinmeier-megoldás támogatására. A minszki megállapodásnak a részekre bontásáról van szó a következő normandiai csúcstalálkozón (Ukrajna, Oroszország, Franciaország, Németország). Moldovában Moszkva egy kedvező politikai elrendezéssel próbálkozik, melyben Moldova oroszbarát elnöke, Igor Dodon az európaiak által támogatott „oligarchátlanítás” ürügyén ügyesen megszerzi a korlátozatlan informális végrehajtó hatalmat. Ez annak az Európa keleti felében növekvő hatalmi űrnek a következményeként lehetséges, melyet az okoz, hogy az Egyesült Államok de facto kivonul a térségből, miközben az Európai Unió nem képes a helyére lépni.

A moldovai ügy rendkívül szemléletes, amikor a NATO keleti szárnyán zajló viharos orosz offenzíva megmagyarázására kerül sor. Ez – főleg – helyi politikai szövetségesek támogatásán és hatalomba juttatásán alapul, akiknek az a szerepük, hogy a célországok nevében elfogadják Moszkva agendáját és alkalmazzák a szuverenitás Oroszország által hirdetett mítoszát. A szeptember 18-i kormányközi találkozó, a moldovai–orosz gazdasági fórum nagyjából 1500 résztvevővel zajlott, Dmitrij Kozak orosz kormányfő-helyettest, különféle orosz régiók hivatalosságait és EU-országokból származó politikusokat is beleértve, akik fokozni igyekeznek kapcsolataikat Oroszországgal. Az orosz felet a mezőgazdasági miniszter, Dmitrij Patrusev, Nikolaj Patrusev fia vezette, aki az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egyik volt főnöke és jelenleg az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának a vezetője. Ezen események nyomán az orosz Kommerszant lap megkérdezte Dodon elnöktől, hogy Moldova kész lenne-e különféle stratégiai aktívumokat eladni orosz cégeknek. A kérdés elsősorban két létesítményre vonatkozott. A giurgiuleşti-i dunai kikötőre, mely amúgy összeköti Moldovát a Fekete-tengerrel, valamint a Kisjenői (Chişinău) Nemzetközi Repülőtérre. Moldova gazdasági struktúrájára és az ország kis méretére tekintettel néhány külföldi korporáció könnyen társadalmi turbulenciákba taszíthatja ezt a kelet-európai államot, vagy megzavarhatja a nemzeti választásokat, például a helyi piacok mesterséges bedöntésével. A tengeri és légi kikötők feletti ellenőrzés lehetővé tenné Oroszország számára, hogy biztonságosan Moldovába helyezhesse át a csapatait és a katonai felszereléseit, amit most nehezít az ország Ukrajna általi elszigetelése, mely Kisjenő és Moszkva között helyezkedik el.

A román hadsereg felszereltsége

Jelenleg aggasztó a román hadsereg felszereltségének állapota. 30 éven keresztül csak meddő ígérgetéseket kaptunk. Emlékszem arra, amit a volt háborús tudósító regényíró, az irodalmi Nobel-díjas Ernest Hemingway mondott: „Amikor magadhoz térsz, próbáld betartani a részegen tett ígéreteidet. Így megtanulod majd befogni a szádat”.

Szinte teljesen híján vagyunk a modern harci technikának, bizonyos területeken pedig teljes mértékben hiányzik a harci technika, így aztán még mindig a T55-ös a fő páncélosunk (ami az 1960-as évek közepén jó tank volt), még mindig vannak TAB-60, TAB-71 típusú páncélozott csapatszállítóink, a légvédelmünk a múlt század 60-as, 70-es évekbeli rendszereken alapul, inkább csak díszként szolgálva, nincs elég katonai teherautónk, nincs elég 4x4-es páncélozott járművünk, olyan hadihajóflottánk van, mellyel nem igazán megyünk sokra válság esetén (a tengerészet 1986-ban kapott utoljára egy szovjet gyártmányú korvettet), a T22R típusú fregattok pedig nincsenek felszerelve egy tengeri csatához szükséges katonai technikával, nincs elég harci repülőnk, nincsenek korszerű (támadó vagy többfeladatú) helikoptereink, nem rendelkezünk elegendő drónnal, nincs korszerű tüzérségünk (továbbra is csak vontatott ágyúkat használunk), nincsenek közepes és nagy hatósugarú taktikai rakétáink, a gyalogság felszereltsége távol áll a NATO-standardoktól.

A néhány éve érkezett néhány tíz viszonylag korszerű páncélos és az újabb Piranha típusú páncélosok, majd a Patriot-rendszer és egy HIMARS-rendszer beszerzése, amúgy több száz ócska, műszakilag elavult és erkölcsileg megkopott páncélos, szállítójármű, ágyú és fegyver – így néz ki a szárazföldi erők, a román hadsereg fő katonai kategóriájának a jelenlegi kemény látlelete. Itt-ott találkozhatunk új felszerelésekkel, de összességében ez túlságosan kevés a NATO tizedik legnagyobb méretű tagjának hadserege számára. Az új beszerzések késlekedtek, a korszerű páncélosok egyesével jönnek, az új rohamfegyverek és a szövetségével azonos standardú lőszerek bevezetése még csak itt-ott történt meg és egyelőre nem világos, hogy mikor lesz egy új és modern fő harci páncélos.

Románia 14.000 szállítójárművet gyártott a szovjet hadseregnek. A Varsói Szerződés országait Romániában, Moreni-nél gyártott szállítójárművekkel látták el. Kelet-Németország megszűnésekor Németország Törökországnak adományozta ezeket a szállítójárműveket. A törököket még a 90-es években is a román szállítójárművekkel lehetett furikázni látni. Mit tettek a politikusok? A gyárat a 60-as évekbeli műszaki szinten hagyták és így az kiesett a más európai cégekkel folytatott versenyből. Az állam három éve folytat tárgyalásokat a német Rheinmetall céggel, mely 400 TBT 8x8 Agilis típusú kétéltű páncélozott szállítójárművet szeretne Romániában legyártani. A németek eltökéltek és biztosítékokat adnak arra, hogy 2020-ig kigördül a kapun az első jármű. Egyelőre szavak!

Azért mondtam ezeket a dolgokat, talán egy kicsit drámai hangon, hogy ti, akik ezeket olvassátok megértsétek, hol tartunk 30 évnyi eredeti, mioritikus, román demokráciában, vagy ahogyan a kapitalizmust a politikusaink még nevezik. Nézzétek el nekem a keményebb megfogalmazást, de azt hiszem, hogy még mindig egy felújított Peresztrojkában vagyunk, holott megpróbáltuk és egyes területeken sikerült is nyugati értékek alapján fejlesztenünk a román társadalmat.

És mégis, talán azért, mert létezik ez a felszereléseken túli tény, a román hadsereg rendelkezik a talán legértékesebb és legfontosabb forrással: az emberekkel – a hűségüknek elkötelezett igazi profikkal.

Miután 2018 egy újabb katasztrofális évnek bizonyult a román hadsereg felszerelését illetően, a Védelmi Minisztérium semmilyen jelentős katonai beszerzést sem lévén képes befejezni, a védelemre biztosított 2 százalékos GDP-arány ellenére, 2019 sem lesz jobb. Két pályázat, a korvetteké és a teherautóké, máris kudarcba fulladt. Már nem is tudjuk, hogy ki vezeti a fegyverzetért felelős főosztályt. Ott gyakran cserélődnek a vezetők és nem szakértők, hanem párttagok. Úgy tűnik, a román hadsereg beszerzési programjainak csak az a feladatuk, hogy bizonyos politikusok „hozományát” növeljék, mert valójában rejtett érdekek állnak mögöttük. Az utóbbi években a Parlamentben nyolc beszerzési programot fogadtak el, több tízmilliárd euró összértékben. Ennek megfelelően, bizonyos jelentős politikai és pénzügyi erőfeszítések nyomán, melyek – legyünk becsületesek – 1999 környékén kezdődtek, a román légierőt sikerült felszerelni az első – használt – F-16-osokkal, szerződések születtek fejlett rakéták beszerzéséről és egy zaklatott pályázat után folyamatban van egy beszerzési pályázat négy többfeladatú korvettre.

A védelmi ipar

Nincs már védelmi iparunk. 120.000 alkalmazottból mára nagyjából 9.000 és néhány gyár/műhely maradt. Csírájában elfojtanak bármilyen hazai gyártási próbálkozást. A behozatal az elsődleges úgy, hogy még csak fel sem merül az ellentételezés lehetősége. És ebből aztán következnek az örökös botrányok és halogatások és a hadsereg beszerzési terveinek átírásai. Például, több mint 20 éve akarjuk korvettekkel felszerelni a haditengerészetet. Látott valaki akárcsak egyet? A Kilo osztályú tengeralattjáró múzeummá vagy gyakorló iskolájává vált egy tengeralattjárók nélküli flottának. A két világháború között Galacnak (Galaţi) volt egy haditengerészeti Arzenálja. Brailában (Brăila) hozták létre 1864-ben hajógyártó műhelyként, majd 1868-ban Galacra költöztették, ahol 1879-ben a Flottilla Arzenáljára változtatta a nevét és a struktúráját. A hajók állapotára visszatérve újra létre kellene hoznunk egy haditengerészeti Arzenált a Haditengerészeti Erők Parancsnokságának alárendelve, mely összefogná azt, ami a SN Mangaliából (hajógyár – E-RS), a 399-es Karbantartási Központból és a Haditengerészeti Tudományos Kutatási Központból (CCSM) még megmaradt. Ha az elődeink már Alexandru Ioan Cuza uralkodó idejében létrehoztak egy ilyenfajta struktúrát, akkor arra valószínűleg ma is szükség van.

Miként figyelmeztet bennünket a történelem? Gheorghe Brătianu történész a Fekete-tengerről összeállított tanulmányában azt állította, hogy Romániának két geopolitikai területet kötelezően bele kell vennie a stratégiai számításaiba: (1) A Boszporusz bejárata és általában véve a hajózást az ezen a zárt tengeren kívül lehetővé tevő szorosokból álló rendszer és a (2) Krím, mely a természetes kikötőivel és azzal, hogy előretolt bástyaként helyezkedik el a Fekete-tengerben, nyilvánvaló ellenőrzési helyzetben van az egész tengeri komplexum felett.

Mi továbbra is használt repülőkkel szereljük fel a légierőt. Annak ellenére, hogy a felújításuk optimális paraméterűvé teszi őket, nem tartoznak a legújabb generációhoz. Még Bulgária is F-16 Block 70/72 típusú gépeket vesz 1,3 milliárd USD-ért. A varsói kormány által az új harci gépekre kifizetett teljes összeg 3,5 milliárd dollár volt. Lengyelország légiereje 48 új, F-16 C/D Block 50/52 típusú többfeladatú gépet kapott 2006 és 2008 között, a lengyel gazdaság pedig egy tíz évre ütemezett ellentételezési programban részesült, összesen 6 milliárd dollár értékben. A varsói kormány 2015. május 30-án jelentette be, hogy az ellentételezést biztosító Lockheed Martin cég 140 kétoldalú program lefolytatásával teljesítette a Lengyelországgal szembeni kötelezettségeit, melyek összesen 6,03 milliárd dollárnyi befektetést jelentettek a lengyel gazdaságba. A Pentagon nemrég bejelentette, hogy engedélyezte 32 radar számára láthatatlan F-35 típusú többfeladatú gép eladását Lengyelországnak, a szerződés értékét 6,5 milliárd dollárra becsülve. Lengyelország a NATO azon tagállamai közé tartozik, melyek a GDP legalább 2 százalékát fordítják védelemre. Varsó 2017-ben belement abba, hogy fokozatosan 2 százalékról 2,5 százalékra növeli a védelmi kiadásait, ami azt jelenti, hogy az éves költségvetés 2032-re csaknem meg fog kétszereződni, egészen kb. 80 milliárd zlotyiig (21 milliárd dollár).

Tehát hol tartunk a légierővel? Ki fogja legyártani a 20 IAR Super Şoim repülőt és mikor? Az MLU/SLEP (Mid Life Uprade/Service Life Extension Program) típusú korszerűsítési program tervét az INCAS (Országos Légügyi Kutatási-Fejlesztési Intézet – E-RS) szakértői már régóta előkészítették, de nem ültették át a gyakorlatba. Az ehhez már biztosított 124 millió euró (áfa nélkül) mellett a korszerűsítési folyamatot maga a Védelmi Minisztérium tekinti kulcsfontosságúnak, ahol javában zajlik a végül a légierő F-16-os gépeit működtető pilóták kiképzése. A Gazdasági Minisztérium arról osztogat tanácsokat, hogy miként kellene haladnia a programnak, de azt nem árulja el, hogy mikor kezdődik. Az IAR-99 repülő Super Soim szintre korszerűsítésének programját olyan botrány sújtja, mely egyelőre a kulisszák mögött zajlik és néhány egybeesés, melyeket jelenleg furcsáknak minősítünk. Az Avioane Craiova, az IAR-99-es gyártója 2018 decemberében az amerikai CMC Electronics Aurora LLC céget választotta ki, a pletykák szerint az igazgató útmutatásai alapján, partnernek a Super Soim programban. Az Avioane Craiova nem pályázatot írt ki, hanem ajánlatokból válogatott, melynek során egy kanadai cég, a CMC Electronics amerikai leányvállalatát választották az olasz Leonardoval, az amerikai Lockheed Martinnal és az izraeli Elbittel szemben, amelyik a román gép korszerűsítését eredetileg végezte. Ne feledjük, hogy a királyi (Craiova) repülőgépgyár az egyetlen román légügyi gyártó, mely az ESA (Európai Űrügynökség) programon belül megvalósított Ariane 5 rakétához alkatrészeket szállított.

Por és hamu!

Egy szinte anekdotikus epizód írja le a legjobban, hogy milyen helyzetben van Románia hadserege 15 évnyi NATO-tagság után. A NATO-tagállam Románia arra kényszerül, hogy a szükséges lőpormennyiséget – elengedhetetlen alkotóeleme a román hadsereg által használt lőszer gyártásának – Szerbiából importálja, mely egy Oroszországgal szoros kapcsolatokat ápoló nem NATO-ország. A hadsereg lőporszükséglete nagyjából 150 tonna évente, amit még a szerbek is nehezen képesek leszállítani. A gazdasági miniszter, Nicolae Bădălău (PSD) többször is kijelentette, hogy van egy „szívbéli projektje” és ez a Brassó megyei Fogarason és Viktóriavárosban lévő lőporgyárak talpra állítása, hogy kikerüljön a lőporimportnak ebből a rabságából. És mit tett? A nitrocellulóz gyárat egy 200.000 eurós adósságért szétdaraboltak és eladtak ócskavasnak? Valójában ócskainoxnak! Az oroszok korábban már beintettek nekünk, amikor a szerbek, bár kizárólagos lőpor-beszállítói a Románia fegyveriparának, egy időre megszüntették az ellátásunkat, így aztán sürgősséggel hozzá kellett nyúlni az állami tartalékhoz. De annak ellenére, hogy már a teljes környezetvédelmi engedélyeztetés megtörtént, ugyanaz a gazdasági minisztérium, jobb ügyhöz méltó csökönyösséggel megtagadja a létfontosságú „Fogaras-projekt” beindítását.

Átpolitizálták a hadsereg vezetőségét

Olyanokat igyekeznek tisztségekbe juttatni, aki vakon végrehajtják a politikai döntéseket. Ezek politikai pajzsa hatékonyabb a deveseluinál. Ezekhez hozzáadódik még a román hadsereg egyik súlyos betegsége, aminek meghatalmazás a neve. Ez vegytisztán román találmány és biztosan kommunista ihletésű. Egy meghatalmazás 6 hónapra szól, majd azt meg kell újítani vagy ki kell nevezni a tisztségbe. A román hadsereg tele van meghatalmazottakkal. Egyesek már a harmadik vagy negyedik egymás utáni meghatalmazásnál tartanak.
És hogy derűlátó módon zárjam a mondandómat: nincsenek seregeink, de – a forradalom után – legalább 60 új hadseregtábornokunk lett (kivételnek számítanak a Védelmi Vezérkar volt vezetői és azok, akik különleges szolgálatokat tettek az országnak, melyeket valószínűleg gyermekeink gyermekei fognak megismerni). A tartalékos rendfokozatokat, minden országban, csak azoknak a katonáknak adják, akik végigmennek különféle továbbképzéseken, akiket egy időszakra aktiválnak vagy akiket bizonyos struktúrák válság/háború alatti vezetésére szánnak. Romániában vannak labdarúgó tábornokaink, kenus tábornokaink és nem utolsó sorban polgármester tábornokaink. Ne értsenek félre, különleges teljesítményekre léteznek rendek és kitüntetések, melyekkel meg lehet jutalmazni az arra érdemeseket. Emlékeznek még a Románia–AEÁ Davis-kupa-mérkőzésre? Ion Ţiriac ifjúkori riválisa abban a románok által drámaian elvesztett mérkőzésben az amerikai Stan Smith volt, akinek tizedesi rendfokozata volt az AEÁ hadseregében és az is maradt, hiába nyerte még kétszer is a Davis-kupát.