„Klaus, te német, aki oltyánnak adja ki magát” – szólította meg kedvesen az államfőt egy PSD-s politikus

Nem kímélik egymást a politikusok.
Hirdetés

A jelenleg egyedüli pártként, kisebbségben kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) sohasem szokott a szomszédba menni egy kis soviniszta uszításért, pláne kampányidőszakban.

Klaus Iohannis államfő az utóbbi években gyakran került a célkeresztjükbe német származása miatt, volt, hogy Hitlerhez hasonlították, máskor pedig a korábban általa vezetett Német Demokrata Fórum állítólagos náci gyökereiről hintették a suttogó propagandát.

Most Lia Olguţa Vasilescu, a PSD egyik arca, korábbi craiovai polgármester ment neki Iohannisnak, miután az államfő craiovai látogatása során azzal ostorozta a PSD-kormányt, hogy nem épített autópályát Olténia fővárosa irányába (sem).

Vasilescu hevesen vágott vissza.

„Klaus, te német, aki olytánnak adja ki magát, tetszett az út Craiovára? Garantálom, hogy ha aláírtad volna a közlekedési miniszteri kinevezésemet, már félig készen lenne” – pirított oda, jelezve, hogy benne maradt a tüske, amiért az elnök – sok más PSD-s társával együtt, az alkalmatlanságukra hivatkozva – őt sem volt hajlandó miniszterré kinevezni.

Hirdetés

Ami persze lehet, hogy sértette Vasilescu önérzetét, azonban egy kulturált országban nem indokolná az ordenáré, lekezelő németezést.

Igaz, legalább nem nácizott.

Hirdetés