Hogy mik vannak: lemondott, majd meggondolta magát egy erdélyi polgármester. Már másodszor

Hiába, az a nagy felelősségtudat...
Hirdetés

 

Olyant már hallottunk, hogy egy polgármester lemondjon – családi vagy egészségügyi okok miatt, esetleg politikai gesztusként, hogy így tiltakozzon valami ellen.

Olyant viszont már ritkábban, hogy ezek után meggondolja magát, és ismét elfoglalja a polgármesteri széket.

Na de olyant, hogy mindezt kétszer kövesse el, még nem.

Márpedig a Krassó-Szörény megyei Újmoldova polgármestere, Adrian Torma pontosan így tett.

Július végén bejelentette, hogy elege van mindenből, tele szaladt a zsákja mindennel, de főleg azzal, hogy a kormány egyre kisebb mértékben támogatja az önkormányzatokat, így már az elnyert európai projektek befejezésére sem jut pénz.

Aztán most, jó egy hónappal a lemondás után bejelentette: mégiscsak polgármester marad. Elmondása szerint a polgárok győzték meg, akik a lemondása bejelentése után üzenetekben bátorították, és arra buzdították, hogy ne adja fel.

Hirdetés

Ő meg végül úgy döntött, hogy enged az unszolásnak.

A dolog érdekessége az, hogy tavaly egyszer már ugyanebben az időszakban eljátszotta a lemondós-magát meggondolósat. A forgatókönyv gyakorlatilag ugyanez volt.

De legalább zavartalanul nyaralhatott.

Hirdetés