Jelen szöveg a dw.com oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Ha még egyszer kifogom az aranyhalat, amely kérésemre a románok királyává változtat, azért könyörögnék alattvalóimnak, jól gondolják végig a kormánykoalíciót, ami egy újra feudálissá tett állam következménye. És cselekedjenek.
Olvasson még:
Korábban már kifogtam egyszer. Arra kértem, hogy szabadítson meg bennünket a Dragnea-rezsimtől. Köszönöm, hogy teljesítette és közel áll ahhoz, hogy a tragikomikus Dăncilă-epizódtól is megszabadítson minket. De a románok is segíthetnek neki. Ha cselekednének. Ha tehát újra elkapom a halat és az a románok királyává változtat, azért könyörögnék az alattvalóimnak, hogy
becsületesen ítélkezzenek e válság főszereplői felett is, akik egymást torkát szorongatva halnak meg a koncért:
a külügyminisztert, aki inkább elárulja a pártját, csak ne kelljen visszaadni a tárcáját; a kormányfőt, aki a magas tisztségekhez hozzászokva most – jaj! – elnökjelölt szeretne lenni, de kevésbé képes kivédeni az őt ért szitkokat, mint a pőreként leleplezett császár; az álliberális, valójában nyugatellenes patkányokat, akik siettek elmenekülni a süllyedő hajóról és az áruló manökenjüket; végül a haszonleső pontozót (lefordíthatatlan szójáték Victor Ponta nevéből – a szerk.), a vesztesek táborából a győztesekébe teljes felszereléssel átcuccoló haszonleső rágcsálókat számlálót.
Last but not least, a románoknak megfelelően meg kell vizsgálniuk egy olyan ellenzék alkudozásra hajló vezetőit is, mely ellenzék, „koprofág” újságírók által átverten csak határozott nem hajlandó lenni és csak egységessé nem tud természetéből fakadóan válni. Tehát, hogyan szabaduljon meg az ország a szerencsétlenségtől?
Arra kérném még őket, ne haragudjanak meg rám túlságosan, amikor bevallom majd nekik, hogy néha-néha megsajnálom a csökönyös nőszemélyt, akinek sem a dragnióta mérlege, sem az nem hígította ambícióit, hogy „Kotkodácsilá”-nak nevezik, sem a csodálatos hajkölteménye által keltett vidámság, mellyel örökös hahotázásokat képes kiváltani.
Felemelő dolog hallani V. V. Dăncilát, amint patetikusan kijelenti, hogy
„mellettünk áll majd minden román, aki ennek az országnak a javát akarja” (sic),
eltökélve, hogy „egyetlen lépésnyit sem hátrálok”, mivel „mindenkitől függetlenül előre fogok menni”, a közönségben lévő férfiak mellett „Románia első női elnökeként”.
Légy férfi, hugi! Dragnea madzagainak bábuját hallgatva, akinek – mielőtt mélyre zuhant volna – még sikerült eltávolítania az igazságügy-minisztériumból az egyetlen eszes és némi erkölccsel rendelkező vezetőt és – ráadásul! – Dana Gârbovant ültetnie a helyébe, az embernek eltelik – bárhol tartózkodna a világon, akár Európa hideg északi részén – forró és olthatatlan büszkeséggel, hogy honfitársa lehet ennek a nagy ecethölgynek. Bocsánat, acél. Videlei acél. Vagy úgy, Videlében nincs acélipar? Na és? Ezzel szemben nagy börtöntöltelékeket adott az országnak. És Dăncilă meg a kamarillája sincs már attól messze.
Hazafias büszkeségünkre való tekintettel nem kerülhetjük el, hogy libabőrösek legyünk más államfőjelölteket hallgatva, például Toader Paleologut, aki azt állítja, hogy
„egy játékos- és egy nézőelnök után” az országnak „egy tanító-elnökre is szüksége van”.
Képesek cáfolni a filozófus nyilatkozatát a románok, akik a hátukon viszik az országot, látástól vakulásig dolgozva (de gondolkodva is) itthon vagy külföldön? Dăncilă és az utóbbi restaurációsan pészédés évek antimeritokrácia erkölcsi, kormányzati, lexikális és nyelvtani teljesítményeibe belefáradva nem kevesen igazat adnak neki és talán az ő neve mellé ütik majd a pecsétet.
Még szerencse, hogy mivel csak egyszerű megfigyelő vagyok, nem kell Paleologu, Barna és Iohannis között döntenem. És nem kötelességem senkinek sem jó tanácsokat adni. Sem a kormányfőnek, sem a halottaskocsin lévő kormánypártjának, mely mint egy utolsó szalmaszálba kapaszkodó fuldokló, azt reméli, hogy képes lesz megtartani a hatalmat, mert az ellenzék egyáltalán nem lelkesedik azért, hogy – végre – átvegye azt. És a vörös pestis hirtelen egyre megszaporodott ellenfeleinek sem.
De nem kell zseninek lenni annak felfogásához, hogy
erkölcstelen, komolytalan és nevetséges továbbra is erőltetni egy ország vezetését,
miután nem elégedtek meg azzal, hogy intellektuálisan és etikailag képtelennek bizonyuljanak a kormányzására, de – mérhetetlen hiúságból és ostobaságból – azt is megengedték, hogy a parlamenti többségüket is ellopják. A hatalom karosszékeibe való kapaszkodás nevetségességéhez, ami azt is lerombolja majd, ami a Szociáldemokrata Pártból (PSD) még megmaradt, csak az ellenzéki vezetők nevetségessége mérhető, akik ujjal mutogatnak egymásra, kölcsönösen püfölik és akadályozzák egymást ahelyett, hogy összefognának egy olyan ország tartós megmentése érdekében, melyet a korrupcióellenesség és az igazságügyi törvények lebontásának utóbbi hat éve nyomorított meg.
Márpedig nem kell jóstehetség annak előrelátásához, hogy a jelenlegi válság hatásainak számláját azoknak a politikusoknak és pártoknak kell majd állniuk, akik/amelyek képtelenek lesznek átmenni a fő teszten, a létfontosságú próbán, az erkölcsi és politikai hitelesség előrehozott választáson és a kormányzás veszélyeinek vállalásán keresztül történő visszaszerzésén. És annak minél gyorsabb helyreállításán, amit 2012 óta szétvertek, korrumpáltak, kleptokratizáltak és Putyin Oroszországa és a kommunista Kína felé fordítottak. Ami pedig az egyszerű választókat illeti, ha király, de ha legalább amatőr horgász lennék és kifognám az aranyhalat, aki teljesítené egy kívánságomat, vajon nekik mit kívánnék?
Szeretném meggyőzni őket, hogy többé ne hallgassanak a báránybőrbe bújt farkasokra,
akik összeállnak a bukaresti magisztratúra és politikai osztály legaljasabb részével, valamint a maffiózó propagandának azzal a szegmensével is, mely majd belehal, hogy független sajtónak látsszon, miközben nagy gyönyörrel vágja bele a szekus kést a román érdekek hátába. És az utóbbi évek tiltakozásaiba már beleunt románok erkölcsi fogódzóiba.