piknik a senki földjén
Szerző: Mircea Morariu
2019. augusztus 23. péntek, 14:41
Ha valami elkeserítő, akkor ez az.
A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Zuhognak a szerencsétlenségek Romániára. Olybá tűnik a mioritikus térség, hogy július vége, a caracali tragédia óta egy óriási tévéstúdióvá változott, ahonnan 24 órából 24 órán keresztül csak a nem olyan rég még általában „Ötórás hírek”-ként ismert híradók stílusában állandóan frissített tudósításokat sugároznak.

Mintha a senki földjévé változott volna az ország.

Számtalan jele van annak, hogy már senki sem képes vagy nem akarja érvényesíteni azt a hatáskört, amellyel törvény által felruházták, de amiért jelentős fizetséget kapott és kap továbbra is. Az úgynevezett felelős tényezők csak megállapítanak, sajnálkoznak és lépéseket ígérnek. Bölcsen és szomorúan fontoskodó ábrázattal kinyilatkoztatják, hogy ezt vagy azt a tragédiát el lehetett volna kerülni. Nem történt meg. Hozzáteszik, hogy számolatlanul történtek hibák, hogy kemény vizsgálatok lesznek és hogy a bűnösök megfizetnek. Mintha a legkeményebb törvényi és erkölcsi büntetés megválthatná, például, a caracali Alexandra Măceşanu és Luiza Malancu (helyesen: Melencu – a szerk.), vagy a Săpocánál megölt öt és nyolc súlyosan megsebesített ember hozzátartozóinak fájdalmát.

A miniszterek egymást váltják a szóban forgó óriási stúdióban,

akár Mihai Fifor úrról, az ideiglenes belügyminiszterről, vagy Sorina Pintea asszonyról van szó, az egészségügytől. Komolyak, titokzatosak, szomorúak. Mindentudókként pózolnak, lemondásokat és leváltásokat jelentenek be, de a leggyakrabban inadekvátságban szenvednek. Akkor beszélnek, amikor hallgatniuk kellene és fordítva. A kulcspillanatokban amnéziásnak mutatkoznak. Megjátsszák, hogy nem tudják, miről beszél X riporter, holott alig két-három nappal korábban éppen ők szólták el magukat, pontosan azokról a szürke vagy egyenesen fekete tényekről, melyekről most részleteket kérnek tőlük.

Mind Fifor úr, mind Pintea asszony türelmet kér a közvéleménytől. Azt követelik, hogy senki se politizálja át a helyzetet és – Isten őrizz! – nehogy hangosan megjegyezze, hogy ennek vagy annak az intézménynek a vezetőségi tisztségeibe, ahol éppen valamilyen nagy zűr történt, párttagkönyvvel rendelkező alkalmatlanokat neveztek ki. Sem Pintea asszony, sem Teodorovici úr nem felejti el hozzátenni, hogy senkinek,

egyetlen egyszerű adó- és járulékfizető románnak sem szabad elvesztenie az Állam intézményeibe vetett bizalmát.

Holott, ahogy az könnyen látható volt, a rendőrség a lehető leggyengédebb, kölcsönösen előnyös kapcsolatban áll az alvilági figurákkal, baráti viszonyt ápol velük, „értékes útmutatásokat” kap tőlük és a rivális klánok érdekeinek megfelelően megosztott, az állami kórházakban pedig fejetlenség honol.

Egy pszichiátriai kórházban, mint amilyen a Bodza (Buzău) megyei săpocái, amelyről mindenki tudja, hogy – meghatározásából adódóan – jelentős kockázatú kórház, mind az oda beutaltak, mind az alkalmazottak számára, ahol voltak már durva incidensek, tudatosan egy ágyba fektetnek két pácienst. És ezért, Pintea asszony szerint, az egészségügyi és vezetési hatáskörökkel rendelkezők hibásak, de azok a szakszervezetisek is, akik nem kértek egyebet, csak a törvény által előírt pótlékok maximális kifizetését. A rokonok is bűnösök, akik otthagyják a sorsüldözötteket.

Az államot, amely 30 év alatt nem talált semmilyen megoldást,

a legkisebb esélyt sem az ilyenfajta betegeknek és a családjaiknak, óvatosan kihagyják az egyenletből. Azt az államot, amely beszedi az egészségügyi járulékokat, az adókat és a díjakat. És napról napra egyre gyengébbnek látszik. Egyre inkább egy gazdátlan tanyára hasonlít.

comments powered by Disqus
Egy héten belül egy erdészt meggyilkoltak, egy másik pedig csak a szerencsének köszönhetően menekült meg a fatolvajoktól.
Több magyar tannyelvű tanintézetet is érint a szigorítás.
A nagybozintai volt aranybánya után maradt ülepítő tó és meddőhányó még mindig ontja magából a mérgező anyagokat, a problémával két évtizede nem foglalkozik senki.
Bár Románia nem szavazta meg, így is sikerült a többség szavazatát elnyerni az Európai Unió Tanácsában.
A párt szerint „bomlasztó tevékenységet” folytatott Székelyudvarhely polgármestere.
Nos, a szerző szerint nagyon úgy tűnik, hogy nem. Ezért elsősorban Románia a hibás, na de persze, hogy mindjárt ott lohol mögötte az ellenséges Magyarország.
A taláros testület az államfőnek és a kormánynak is (részben) igazat adott a vitában, szóval nesze semmi.
A caracali áldozat megmentését megkönnyítette volna, ha működnek az európai támogatással beszerzett, segélyhívásokat fogadó eszközök.
Az mondjuk érthetetlen, miért kellett másfél évet várni a döntésre.
Mert azok a francos kisebbségek állandóan elnyomják őket a saját szent földjükön. Mint anno, a grófok.
Miért sajnálják ki a mogyorót a csokiból, ha az román piacra kerül? Hány termék alkalmaz kettős mércét Nyugat és Kelet között?
Elterelné a légi forgalmat a város fölül egy ideges honatya.
Az ember elolvassa Petre M. Iancu írását és kirázza a hideg, hogy ma is mennyire itt lóg a fejünk fölött a sarló meg a kalapács.