Döngtek a csizmák, forogtak a szoknyák Kolozsvár főterén (FOTÓK)

A 21. Szent István-napi Néptánctalálkozó alkalmából. Az üvegolvasztó melegben. Minden tiszteletet és tapsot megérdemelnek.
Hirdetés

Rendesen megizzadt az az 50-60 ember, aki kedden délben kiment a kincses város főterére, hogy megnézze a 21. Szent István-napi Néptánctalálkozón részt vevő együttesek nemzetközi kavalkádját. És ha a nézők megizzadtak a 30 fokos déli verőfényben, akkor mit mondjunk a fellépőkről, akik lajbiban, hosszú nadrágban, csizmában ropták. Inkább nem mondunk semmit, mutatjuk, amit láttunk, ahogy láttuk: 

A görög csapat törte meg a jeget az elején. Oké, a jég kifejezés kicsit talán erős.

 

 

Nekünk a görög zenekar volt a kedvencünk. A napszemüvegesek, biza.

 

Akik még hűsölnek, de már tudják, mi vár rájuk a forró kockaköveken.

 

Mindig a bőgősé a nehéz testi munka.

 

Na de, meleg ide, szauna oda, úgy járták a fiúk-lányok (ez már a magyar együttes), mint annak a rendje.

 

Akadt, akit teljesen elvarázsolt a kopogás-pörgés, rá se rántott a hőségre.

Hirdetés

 

Igaz, volt is mire rácsodálkozni. Amikor ezt a képet készítettük, mellettünk egy anyuka így szólt a leányához: Ce mișto. Dar sunt unguri. Vagyis: Milyen vagány. De magyarok.

 

 

A felnőttebb generáció már nem bírta olyan jól a meleget. Elő is kerültek a különböző hőkivédő eszközök. Például a legyező.

 

Közben a placcon a lengyel együttes ropta. Hej, milyen szépen forog az a szoknya!

 

Mások egyszerűen ernyő alá álltak. Pedig odébb is állhattak volna. De nem. Végig szurkoltak a táncosoknak, zenészeknek.

 

A legvégén egy másik magyar csapat román táncokat adott elő. Nemigen lehet semmit hozzátenni. A kép önmagáért beszél. Ezt neked, meleg!

 

Hirdetés