Körvonalazódik a reménytelenül távoli jövőben megvalósuló kolozsvári óriáskórház terve

Pénteken elfogadták az évek óta csak tervek szintjén létező kolozsvári regionális kórház megvalósíthatósági tanulmányát. Ez még mindig egy kis lépés a megvalósulás felé, de nagy lépés az elmúlt évek totojázásához képest.
Hirdetés

A kolozsvári regionális kórház a romániai beruházások körüli bénázások egyik iskolapéldája lehetne, annyit csűrték-csavarták az Európai Bizottság által támogatott gigantikus kórház építésének ügyét. Évekig ment az egymásra mutogatás Kolozsvár és Bukarest között a késlekedések okát illetően, ami majdnem oda vezetett, hogy szinte kifutottak a 2020-ban záruló költségvetési időszakból a tervezett beruházással.

Ennyi totojázás után, már talán senki sem hitte komolyan azt, hogy eljön a pillanat, és az illetékes minisztériumközi bizottság elfogadja a kórház megvalósíthatósági tanulmányát. Az egészségügyi tárca legújabb közleménye szerint

a Szászfenesen megépülő kórház 849 fekvőbeteg ellátására lesz alkalmas.

Az észak-nyugati régió kórházhálózatának legfontosabb létesítményeként a legbonyolultabb kórházi beavatkozások helyszíne lesz, aminek biztosításához magas színvonalon képzett orvosokkal és fejlett technológiával fog rendelkezni. (Már ha marad annyi képzett orvos a városban addig, amíg felépül).

A beruházás 500 millió euróba kerül, amit vissza nem térítendő EU-s pénzből, kormánytámogatásból és más – meg nem nevezett – forrásokból biztosítanak. A következő lépés a műszaki és gazdasági mutatók elfogadása, majd a tervezésre és építésre vonatkozó közbeszerzési eljárások meghirdetése lesz.

Ezzel párhuzamosan folyamatban a craiovai és a iaşi-i kórházak ügyének előbbrevitele is,

Hirdetés

az egészségügyi minisztérium szerint a legjobban az utóbbi áll.

Várhatóan a kormány augusztus végén fogadja el a kolozsvári kórház műszaki és gazdasági mutatóit, októberben pedig végre valahára benyújtják a finanszírozási kérelmet az Európai Bizottsághoz. Ha Isten és a kormány is úgy akarja.

 

Hirdetés