Corina Creţu román EB-biztos szájával.
Rá kellene lépni a gázpedálra, ami a kórházépítéseket megelőző procedúrákat illeti, hogy Románia ne essen el három óriási kórház megépítésének költségétől, üzente ma ismét Brüsszel. Azaz a román uniós biztos, Corina Creţu írt ismét levelet Viorica Dăncilă kormányfőnek, hogy nem kellene kifutni a 2020-ban záruló költségvetési időszakból, miközben finoman utalt arra, hogy ezt már az egy évvel korábbi levelében is megírta.
Felszólítja a román kormányt, hogy tisztázza álláspontját Brüsszelben, hogy meg akarja-e építeni Kolozsváron, Craiován és Iaşi-ban az évek óta tervezett regionális kórházakat, és hogy mit tesz azért, hogy ne halmozza tovább a késéseket.
Fel kell pörgetni az uniós pályázat előkészítését, írja Creţu, konkrétan össze kellene végre hangolni az egészségügyi, a pénzügyi, a regionális fejlesztési és az európai alapokkal foglalkozó minisztérium ezirányú tevékenységét. Mert az nem elég, hogy előkészítették a megvalósíthatósági tanulmányokat, a környezeti tanulmányokat, és megerősítették az egészségügyi minisztérium pályázatkezelését – hiába, ha az általános ütemterv továbbra sem világos, az idő viszont sürget, írja Creţu.
Ahhoz, hogy tartani lehessen a határidőket, most már párhuzamosan kell folynia az építési munkálatoknak és a személyzet kiképzésének, ehhez viszont világos terv kell pontos határidőkkel, és ezt közölni is kell az Európai Bizottsággal.
Emellett három dolgot kell még tisztázniuk a román hatóságoknak, mielőtt a pályázatukat továbbítják az Európai Bizottságnak:
Az EB nemcsak sürget, hanem segítséget is ajánl: már most is technikai segítséget nyújt az egészségügyi minisztériumnak, és ha szükséges, kész további segítséget mozgósítani a romániai hatóságok számára, hogy a három regionális kórház még a 2014-2020-as költségvetési periódusban megépülhessen.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Ködös és hűvös idő várható a jövő héten. Továbbá: egyre több gyerek megy fehér fegyverrel az iskolába, és sajnos használja is.

Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.

Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.

Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.