Bukarest után Kolozsváron van a legtöbb szipus és szuris

A drog rossz, de még mennyire!
Hirdetés

Országos szinten Kolozsváron tolják a legtöbb drogot Bukarest után. A kábítószer-terjesztéssel és -birtoklással kapcsolatos ügyek száma ráadásul a tavalyi évben a 2017-es statisztikához képest 3,5-szörösére nőtt, derül ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) kolozsvári fiókjának közleményéből.

Horia Nasra, a kolozsvári PSD vezetője például arról panaszkodik, hogy ő már tavaly felhívta a megyei tanácsosok, köztük a tanácselnök, Alin Tişe figyelmét a jelenségre, felszólítva a megye elöljáróit, tartsák be a megye 2017–2020 periódusra elfogadott drogellenes tervében foglaltakat. Horia Nasra az átlagszavazókra gondolva azt is hozzátette, hogy Kolozs megye 2017–2020 periódusra elfogadott drogellenes terve a megyében zajló illegális drogkereskedelem visszaszorítását célozza meg szigorú intézkedések foganatosításával, és mindenféle események szervezésével.

Az akciótervet egyébként 2017-ben éppen a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által delegált megyeelnök, Alin Tişe javaslatára fogadták el, így még véletlenül sem gondolunk arra, hogy a PSD-sek csak a rivális pártot akarnák ekézni a mostani sóhajtozással, miközben szemforgató módon a Kolozs megyei fiatalokat féltik a kábítószerek káros hatásaitól.

(A drog rossz.)

A szociáldemokraták arra is rámutattak: nem kevesebb, mint 14 hónap telt el legutóbbi figyelmeztetésük óta, de a helyzet mit sem javult. (A drog még mindig rossz.) 

Horia Nasra tehát „konkrét és hatékony” intézkedések foganatosítására szólítja fel  Tişét és az egész megyei tanácsot, ám azt nem részletezi, melyek lennének ezek.

Összefoglalva tehát a közleményből mindösszer három információ derül ki egyértelműen:

Hirdetés

1. Tavaly három és félszeresére nőtt a drogos ügyekben indított büntetőjogi eljárások száma az egy évvel korábbi adatokhoz képest Kolozs megyében.

2. Tavaly összesen 1455 ilyen eljárás indult ugyanitt.

3. A kolozsvári PSD-sek 14 hónappal ezelőtt csináltak valamit bizonyíthatóan utoljára.

Köszi.

Érdeklik a drogok? Korábbi cikkeink a témában itt és itt.

Hirdetés