A legfrissebb jelentés szerint Európa-szerte nő a drogfogyasztás, Románia szinte az egyedüli kivétel. De hát szívunk mi eleget drog nélkül is.
Az Európai Unió tagállamai közül Málta után Romániában a legalacsonyabb a marihuána-fogyasztás – derül ki egy friss tanulmányból, mely a drogok elterjedtségét vizsgálta az európai országokban. Míg az elmúlt évtizedben a legtöbb országban növekvő tendenciát mutatott a füvezés, Románia azon kevesek közé sorolható, ahol a fogyasztás nem számottevő. Az illegális élénkítőszerek közül leginkább az MDMA (Metiléndioxi-metamfetamin) használata a jellemző, főleg Ecstasy tabletta formájában.
Európai viszonylatban 13,5 millióra tehető azoknak a 15 és 64 év közötti személyeknek a száma, akik legalább egyszer már kipróbálták az Ecstasyt. Az elmúlt esztendő során 2,2 millió felnőtt európai lakos élt a stimuláló szerrel. Romániában és Portugáliában a lakosság 0,2 százaléka metamfetamin-fogyasztó, más európai országokban ez a szám 7 százalék körüli.
a szintetikus szereket, valamint a marihuánát. Sőt, ma már többet állít elő, mint amennyit más földrészekről behoz. A kokaint és a heroint viszont továbbra is Latin-Amerikából vagy Ázsiából hozzák az öreg kontinensre. Ellentmondásosnak tűnik, hogy bár állítólag nem nőtt a heroinfogyasztás, az előző évekhez képest több heroint előállító droglabort számoltak fel.
.jpg)
Egyre nagyobb problémát jelent a drogellenes hatóságoknak, hogy a kereskedelem ma már főleg az interneten keresztül zajlik. A 2011–2015 közötti időszakban a tranzakcióknak immár a felét a sötét interneten (darknet) bonyolították le. A hatóságokat az is aggasztja, hogy folyamatosan új, benzodiazepinnek minősülő szerek kerülnek a piacra, melyeknek a toxikus hatása – különös tekintettel az alkohollal vagy más szerekkel való együttes fogyasztásra – kevésbé ismert.
Ezek megjelenési formája is folyamatosan változik, például kokainnal és heroinnal vegyített pszichoaktív szereket inhalátorokkal dobtak piacra.
A kokaint főleg Latin-Amerikából hozzák Európába, de már nem Spanyolországon, hanem Belgiumon keresztül. Az utóbbi időszakban ugyanis a belgáknál volt a legtöbb kokainfogás. A jelentés szerint tíz év alatt nem volt még olyan magas az Európába érkező kokain tisztasága, mint napjainkban.
A rendkívül káros szintetikus kannabinoidokat főképpen a hajléktalanok vagy a börtönlakók, és általában a társadalom peremére szorult személyek használják, gyakran halálhoz vezet a rendszeres fogyasztásuk. Először a természetes kannabisztermékek legális alternatíváiként hozták forgalomba, bár sok tekintetben különböznek azoktól.
A könnyű drogok közül továbbra is a marihuána a legelterjedtebb Európában, Romániában azonban nem nőtt a fűfogyasztók száma – olvasható ki a dokumentumból.
A közel százoldalas jelentés magyar nyelven is elérhető, aki további részletekre kíváncsi, az itt talája.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.