Egymásnak ugrasztotta a sertéspestis a románokat meg a bolgárokat

A bolgár miniszterelnök keményeket nyilatkozott, a román külügy megsértődött.
Hirdetés

 

Sértett hangvételű közleményben próbált visszavágni a román külügy Bojko Boriszov bolgár miniszterelnöknek, aki egy nyilatkozatban meglepő teóriát vázolt arról, hogy szerinte hogyan került be országába a sertéspestis.

A bolgár kormányfő szerint a fertőzést a román turisták terjesztik. 

„Meggyőződésem, hogy a sertéspestist a román turisták hurcolták be. A Duna-hífon naponta 57 ezer autó kel át. A turisták jönnek, esznek, a szemetet meg eldobják. Nincs mit tennünk” – mondta a kormányfő a Szega című lap szerint. 

Hirdetés

A mérsékelten diplomatikus nyilatkozat azonnal kiverte a biztosítékot Bukarestben. A román külügy durcás hangvételű nyilatkozatban válaszolt Boriszovnak.

„A szakmai érvek mellett, amelyekkel az Országos Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság válaszol majd Bulgária miniszterelnöke, Bojko Boriszov szerencsétlen kijelentéseire, nem tudjuk megállni, hogy meglepetésünknek és kiábrándultságunknak adjunk hangot amiatt, ahogy a bolgár kormányfő a román turistákról beszélt, főleg úgy, hogy azok jelentős mértékben hozzájárulnak Bulgária GDP-jéhez” – fogalmazott a bukaresti külügy.

Ami tény, csak azért egyáltalán nem zárja ki, hogy a járvány valóban Romániából került be Bulgáriába. Még akkor sem, ha a román állat-egészségügyi hatóság szerint tavaly az első fertőzőgócot a román határtól 200 kilométerre fedezték fel.

Hirdetés