Sziporkázó fricska a tősgyökeres mioritikus politikai és egyéb kultúrának címezve, Andrei Pleșu tollából.
Jelen szöveg a Dilema Veche oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Micsoda ország! Pillanatról pillanatra ellát bennünket mindennel: helyi büszkeség, kétségbeesés, vidámság, döbbenet, értékek, hebegés, vesztes nyugodtság és önhitt temperamentum, rétegdicsőség és történelmi baklövések, „humorral teli szomorúság”,
a vlach hazafi III. (Karóbahúzó) Vladdal (Vlad Ţepeş) háborúzó moldvai hazafi III. (Nagy) István (Ştefan cel Mare), üldözött zsenik és sikeres idióták, bájos vendégszeretet és lopkovics ügyeskedés, latinitás és ortodoxia, külföldre szökő hazafiak és röghöz kötött gazemberek – ne aprózzuk! – „tiszta talány és tiszta csoda!”.
Másoknál is (szinte) ugyanez van? Nem mondom, hogy nem! De én védelmezem a szegénységemet, a szükségleteimet, a nemzetemet. Én nap mint nap a sajátommal, a „mieinkkel” hadakozom, a kárpáti térség mindennapi mocsarával és ködös reményeivel! Én hiszek „hősies és mártír” népünk „különösségében”, egyediségében!
Nézzenek csak önök is körül! Már csak alig négy hónap van az elnökválasztásig és nagyjából egyetlen párt sem választott ki és indított el egy elfogadható jelöltet. Miért? Először is azért, mert egyik párt (a liberálisok kivételével, akiknek szerencséjük van egy „elő-opcióval” a jelenlegi elnök személyében) sem képes jól körvonalazott, meghatározó politikai és intézményi tetteken keresztül ellenőrzött, egyhangúlag elfogadott, a pályázók és a párt tisztviselőinek „tömegéből” jelentősen kiemelkedő személyiségeket találni.
Másodsorban a minden egyes politikai szervezetben meglévő belső konfliktusok nem a valódi versenyt, a pragmatikus választási számítást serkentik, hanem a személyes törekvéseket, a bandaszövetségeket, a kulisszák mögötti játékokat. A választók, még a (minden áron!) „változást” megszavazni hajlandók is aláásva látják döntéseiket a nehezen vállalható kampány-„stratégiák” által. Ez a bizonyos diskurzus azt a csáberőt gyakorolja, mellyel a Star Trek, Trónok harca kultúra és a „piros” és a „kik pilula” közötti kifinomult játék rendelkezhet a román világban. Kifinomult csapás! Szinte már látjuk is, miként emelkedik a nyugdíjasok, mezőgazdasági dolgozók, piacozók, üzletemberek és más honi „klingoniak” támogatásának hajlandósága, amikor a híres sorozatok történelmi és történelemfeletti kalandjairól hallanak… A kormánypárt is a poszt-Dragnea főnöknő (saját alkalmatlanságának ártatlan áldozata), a csintalan Orlando (aki hol liberális, hol Pontával tart, hol Ponta nélkül és ellene), Bukarest nyughatatlan főpolgármesternője (vagy, ahogy újabban hallom, a férje!), Liviu P. büszke „független” misszionárius és ki tudja még ki (és hány) között ingadozik. A Népi Mozgalom Pártnál (PMP), hirtelen négy (ha nem éppenséggel öt) név jelent meg: egy liberális, egy volt liberális, egy volt újságíró, egy egyesült államokbeli… Tăriceanu – akit igazságtalanul háttérbe szorítottak a legutóbbi választáson elért gyászos 4 százalék miatt –, szóval ő is szeretne (állandóan, bármit), Bruynseels asszony szintén furakszik, hogy beszálljon a tősgyökeres elnöki métajátékba. Mindent egybevetve, a pult széles és színes. Ahogy majd Isten, a mindenkori Partnerünk akarja.
És mivel szóba került a hit, nem hagyhatom említés nélkül, a nemzeti-felekezeti büszkeség fejezetnél,
(Igaz, ebbe egy szerb pravoszláv, Đoković úr is besegített.) Felmerül bennem a kérdés, hogy a Serena Williams és az imádnivaló Simona közötti mérkőzés szenvedélyes nézői közül hányan gondolták úgy, hogy egy ortodoxia és a „Jehova tanúi” szekta közötti dogmatikus összecsapásnak a tanúi, ugyanis a sokszor bajnok amerikai ez utóbbi tagja. Tehát a neoprotestantizmus újra vereséget szenvedett. Megbosszultak minket! De ha visszatekintünk, a dolgok – mint Isten szinte minden döntése – titokzatossá válnak. Mit jelenthetett, például, a híres Ilie Năstase–Ion Ţiriac hármas veresége (amerikai ellenfeleikkel szemben) a Davis-kupa 1969-es, 1971-es és 1972-es döntőiben? Vajon kettejük bűnei voltak a hibásak? Vagy egy isteni figyelmeztetés volt a románok méltatlanságára? Vagy az ortodoxiának adott alázatossági lecke? A végtelenségig lehetne folytatni ezen a vonalon a kérdéseket. Mit jelent, amikor Brazília legyőzi Németországot (2002, a Labdarúgó-világbajnokság)? Vagy amikor Barbados csapata Grenada rovására megnyeri a Karibi-kupát? Katolikusok, anglikánok, adventisták és tulajdonképpeni protestánsok csaptak ott össze. Valójában kivel tartott Isten? Mi lenne, ha megírnánk a sport vallástörténetét?
És miként érvelhetnénk még az ökumenizmus mellett, amikor a pályán zajló minden összecsapás rejtett ellenségességeket von maga után egyházak, szekták, ateisták és agnosztikusok között? Már csak azt a kérdést tehetjük fel, Szent Pál apostol szavaival és Jób nyomdokán: „Ki ismerte Isten gondolatát?”.
Íme, miféle összetett kérdések és horizontok felé vezet a „büszke román”-ság! Karikásak lesznek tőle a szemeink? De karikák nélkül csak unalmas országokban lehetséges. Nálunk felkavaró talányt kölcsönöznek az erényeknek a karikák. Simona Halep felderít és mozgósít bennünket, ezt ellensúlyozandó pedig Grapini asszony képvisel bennünket Európában, aki nem előtte, hanem a beszéd közben tanulja a román nyelvet (amikor nem angolul beszél bájos török hangsúllyal). Egy tehetséges értelmiségi évek óta egy félművelt tehetségtelen elkötelezett híve, pöffeszkedően vezetve egy alde-liberális politikai szervezetet. A vadimizmus két ifjú palántája (a hölgy szubretti mosollyal, a férfi nagy szájjal és bunyós viselkedéssel) legyőzetlenül ingerli a közéletet. Az egész körül pedig ott a… sajtó! Pergő beszéd, breaking, az igazi Igazság birtokosa, B-vitaminnal tele: băşcălie (gúnyolódás), bale (tajték), bîtă (dorong), bîrfă (pletyka), bobor (nép)! Ilyen légkör mellett nem kár elmenni epret szedni?
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Évekbe telt, de sikerült egy ezer lejt meghaladó gyorshajtási bírságot érvénytelenítenie egy sofőrnek. Kulcsfontosságú volt a kitartása.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.