Románia, avagy büszkeség karikás szemekkel

Jelen szöveg a Dilema Veche oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Micsoda ország! Pillanatról pillanatra ellát bennünket mindennel: helyi büszkeség, kétségbeesés, vidámság, döbbenet, értékek, hebegés, vesztes nyugodtság és önhitt temperamentum, rétegdicsőség és történelmi baklövések, „humorral teli szomorúság”,

pogány rómaiak által leigázott misztikus dákok, a dákoktól a latint ellopó rómaiak,

a vlach hazafi III. (Karóbahúzó) Vladdal (Vlad Ţepeş) háborúzó moldvai hazafi III. (Nagy) István (Ştefan cel Mare), üldözött zsenik és sikeres idióták, bájos vendégszeretet és lopkovics ügyeskedés, latinitás és ortodoxia, külföldre szökő hazafiak és röghöz kötött gazemberek – ne aprózzuk! – „tiszta talány és tiszta csoda!”.

Másoknál is (szinte) ugyanez van? Nem mondom, hogy nem! De én védelmezem a szegénységemet, a szükségleteimet, a nemzetemet. Én nap mint nap a sajátommal, a „mieinkkel” hadakozom, a kárpáti térség mindennapi mocsarával és ködös reményeivel! Én hiszek „hősies és mártír” népünk „különösségében”, egyediségében!

Nézzenek csak önök is körül! Már csak alig négy hónap van az elnökválasztásig és nagyjából egyetlen párt sem választott ki és indított el egy elfogadható jelöltet. Miért? Először is azért, mert egyik párt (a liberálisok kivételével, akiknek szerencséjük van egy „elő-opcióval” a jelenlegi elnök személyében) sem képes jól körvonalazott, meghatározó politikai és intézményi tetteken keresztül ellenőrzött, egyhangúlag elfogadott, a pályázók és a párt tisztviselőinek „tömegéből” jelentősen kiemelkedő személyiségeket találni.

Maga a tény, hogy mindnyájan még mindig négy-öt nevet tesznek ki az asztalra, azt bizonyítja, hogy valójában semmilyen hiteles ajánlatuk sincsen.

Másodsorban a minden egyes politikai szervezetben meglévő belső konfliktusok nem a valódi versenyt, a pragmatikus választási számítást serkentik, hanem a személyes törekvéseket, a bandaszövetségeket, a kulisszák mögötti játékokat. A választók, még a (minden áron!) „változást” megszavazni hajlandók is aláásva látják döntéseiket a nehezen vállalható kampány-„stratégiák” által. Ez a bizonyos diskurzus azt a csáberőt gyakorolja, mellyel a Star Trek, Trónok harca kultúra és a „piros” és a „kik pilula” közötti kifinomult játék rendelkezhet a román világban. Kifinomult csapás! Szinte már látjuk is, miként emelkedik a nyugdíjasok, mezőgazdasági dolgozók, piacozók, üzletemberek és más honi „klingoniak” támogatásának hajlandósága, amikor a híres sorozatok történelmi és történelemfeletti kalandjairól hallanak… A kormánypárt is a poszt-Dragnea főnöknő (saját alkalmatlanságának ártatlan áldozata), a csintalan Orlando (aki hol liberális, hol Pontával tart, hol Ponta nélkül és ellene), Bukarest nyughatatlan főpolgármesternője (vagy, ahogy újabban hallom, a férje!), Liviu P. büszke „független” misszionárius és ki tudja még ki (és hány) között ingadozik. A Népi Mozgalom Pártnál (PMP), hirtelen négy (ha nem éppenséggel öt) név jelent meg: egy liberális, egy volt liberális, egy volt újságíró, egy egyesült államokbeli… Tăriceanu – akit igazságtalanul háttérbe szorítottak a legutóbbi választáson elért gyászos 4 százalék miatt –, szóval ő is szeretne (állandóan, bármit), Bruynseels asszony szintén furakszik, hogy beszálljon a tősgyökeres elnöki métajátékba. Mindent egybevetve, a pult széles és színes. Ahogy majd Isten, a mindenkori Partnerünk akarja.

És mivel szóba került a hit, nem hagyhatom említés nélkül, a nemzeti-felekezeti büszkeség fejezetnél,

a csodálatos Simona Halep sportképességeinek az ortodoxia győzelmeként történő dekódolását.

(Igaz, ebbe egy szerb pravoszláv, Đoković úr is besegített.) Felmerül bennem a kérdés, hogy a Serena Williams és az imádnivaló Simona közötti mérkőzés szenvedélyes nézői közül hányan gondolták úgy, hogy egy ortodoxia és a „Jehova tanúi” szekta közötti dogmatikus összecsapásnak a tanúi, ugyanis a sokszor bajnok amerikai ez utóbbi tagja. Tehát a neoprotestantizmus újra vereséget szenvedett. Megbosszultak minket! De ha visszatekintünk, a dolgok – mint Isten szinte minden döntése – titokzatossá válnak. Mit jelenthetett, például, a híres Ilie Năstase–Ion Ţiriac hármas veresége (amerikai ellenfeleikkel szemben) a Davis-kupa 1969-es, 1971-es és 1972-es döntőiben? Vajon kettejük bűnei voltak a hibásak? Vagy egy isteni figyelmeztetés volt a románok méltatlanságára? Vagy az ortodoxiának adott alázatossági lecke? A végtelenségig lehetne folytatni ezen a vonalon a kérdéseket. Mit jelent, amikor Brazília legyőzi Németországot (2002, a Labdarúgó-világbajnokság)? Vagy amikor Barbados csapata Grenada rovására megnyeri a Karibi-kupát? Katolikusok, anglikánok, adventisták és tulajdonképpeni protestánsok csaptak ott össze. Valójában kivel tartott Isten? Mi lenne, ha megírnánk a sport vallástörténetét?

Mi lenne, ha mérkőzés előtt minden versenyzőnek nemcsak az állampolgárságát kellene bejelentenie, hanem felekezet-választását is?

És miként érvelhetnénk még az ökumenizmus mellett, amikor a pályán zajló minden összecsapás rejtett ellenségességeket von maga után egyházak, szekták, ateisták és agnosztikusok között? Már csak azt a kérdést tehetjük fel, Szent Pál apostol szavaival és Jób nyomdokán: „Ki ismerte Isten gondolatát?”.

Íme, miféle összetett kérdések és horizontok felé vezet a „büszke román”-ság! Karikásak lesznek tőle a szemeink? De karikák nélkül csak unalmas országokban lehetséges. Nálunk felkavaró talányt kölcsönöznek az erényeknek a karikák. Simona Halep felderít és mozgósít bennünket, ezt ellensúlyozandó pedig Grapini asszony képvisel bennünket Európában, aki nem előtte, hanem a beszéd közben tanulja a román nyelvet (amikor nem angolul beszél bájos török hangsúllyal). Egy tehetséges értelmiségi évek óta egy félművelt tehetségtelen elkötelezett híve, pöffeszkedően vezetve egy alde-liberális politikai szervezetet. A vadimizmus két ifjú palántája (a hölgy szubretti mosollyal, a férfi nagy szájjal és bunyós viselkedéssel) legyőzetlenül ingerli a közéletet. Az egész körül pedig ott a… sajtó! Pergő beszéd, breaking, az igazi Igazság birtokosa, B-vitaminnal tele: băşcălie (gúnyolódás), bale (tajték), bîtă (dorong), bîrfă (pletyka), bobor (nép)! Ilyen légkör mellett nem kár elmenni epret szedni?