Hogyan lett Mircea Geoană Iliescu tökfilkójából Radu Tudor vérbeli értelmiségije?

Jelen szöveg a gandeste.org oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Mottó: „Mircea Geoană, egy vérbeli értelmiségi, egy nemzetközi szintű diplomata, akivel készítettem néhány jól sikerült nemzetközi kapcsolatokat elemző műsort, az utóbbi időszakban…” (Radu Tudor, 2019. július 16.)

2019. július 17-én rendkívüli hír rengette meg a román sajtót és lepte meg a közönséget,

fejvakarásra és arra késztetve őket, hogy pozitív irányba módosítsák benyomásaikat egy 14 évvel ezelőtt felragasztott és a polgár által időközben eléggé megszokott címke menet közbeni módosítását illetően: Mircea Geoană már nem az, aminek Ion Iliescu nevezte el a 2009-es elnökválasztás után, vagyis „egy ostoba”, hanem az, aminek Radu Tudor mondta őt 2019. július 16-án, amikor megtudta, hogy őt nevezik ki a NATO főtitkár-helyettesévé – „egy vérbeli értelmiségi”!

A két címke közötti utat látszólag nehéz megtenni… de ne nézzük a dolgokat elítélendő fantáziátlansággal, hanem – egy kis erőfeszítéssel – fogjuk fel azt, amit Radu Tudor nem mondhat el nekünk nyíltan: vajon a Nagy Szentjánosbogárnak egy „vérbeli értelmiségi” kellett? (Utalás Traian Băsescu egyik 2005-ös – állítólagos – nyilatkozatára, aki arra a kérdésre, hogy miért inkább az Egyesült Államok politikájához igazodik, mint az európai országokéhoz azt válaszolta, hogy szívesebben szop le egy nagy szentjánosbogarat, mint sok kicsit; az ügy hátteréről forrás itt – a szerk.) Vagy egy olyan fiú, aki – megfelelő módon – nagyjából olyan, amilyennek Iliescu nevezte, de aki mindig jó barátja volt Mark Gitensteinnek (volt bukaresti amerikai nagykövet – a szerk.) és az Egyesült Államok „legjobb barátja” volt?

És nem azért mondom, mert nincs jobb dolgom, hanem mert a következők jutottak az eszembe:

„Köszönetképpen azért, amennyit szívatta Victor Pontát 2014-ben, Victoria Nuland rövid eszmecserére hívta Mircea Geoanát az AEÁ nagykövetségére. Ám a külföldi hivatalosság gyorsan megbánta udvariassági gesztusát, miután Geoană, dőreségében, nekiállt arról beszélni, hogy az amerikaiak a jelenlegi kormány leváltását tervezik. «Nulandtól megkaptam az OK-t Victor Ponta leváltására», jelentette be, igaz, szökdécselés nélkül, Mircea Geoană. «Az Európáért és Eurázsiáért felelős államtitkár helyettese, Victoria Nuland nem tett semmilyen megjegyzést Románia egy bizonyos fajta politikai vezetése iránti preferenciájára vonatkozóan», érkezett azonnal az amerikai hivatalosságok válasza, akik valószínűleg

szintén meglepődtek Mircea Geoană tapintatlanságán és a politikai intelligencia hiányán.”

(national.ro, 2015. január 19.)

Tehát ők már azóta tudták… és nem hiszem, hogy 2019-re elfelejtették volna… és nem csak ők tudták.

Hősünk ugyanaz az az ember, akiről Robert Turcescu (nagy jellem!!!!, de hiszen ismerik), aki a 2009-es elnökválasztás utolsó vitáját vezette, azon az emlékezetes estén, amikor akkora tolongás volt Găbiţă Oprea nappalijában, hogy még egy lovas huszár sem látszott az ott nyüzsgő tábornokoktól és Codruţáktól, a következőket mondta:

„Következésképpen amikor Geoană úr azt állítja, hogy azért látogatta meg otthonában Sorin Ovidiu Vîntut, hogy az elnökválasztási vita kérdéseit tudja meg, attól tartok, hogy nagyon gyorsan meg akarja tenni az utat a tökfilkó státusztól a kimondottan ostobáig és nem áll szándékomban megsérteni.” (ROMÂNIA LIBERĂ.ro, 2010. december 7.)

És mások is tudták:

„A közvetlen találkozón Geoană nem mutatta ki ostobaságát. Nem, az ilyenfajta megjelenéseken általában megmarad a becéző jelentés korlátai között. Értelmezései alsó határán az «tökfilkó» egy félénk Geoană, felső határán pedig felszínes Geoanăként értelmezhető. A tökfilkóság nyugodt ingadozásainak szinte mindig sikerült egy unalmas, de fogyasztható Geoanát szállítani.

Csakhogy Mircea Geoană ragaszkodott ahhoz, hogy a nagyok ligájában játsszon.

Be akart kerülni a határozott, biztos, vitathatatlan ostobák csapatába.

És ehhez meglátogatta Vântut egy nappal azelőtt, hogy sorsa kereszteződjön azokkal a meg nem érdemelt történelmi alternatív tankönyvekkel. Egy nappal korábban, a felmérések szerint, elnök lett volna. Egy nappal később már nem nagyon az.” (Doru Buşcu, 2009. december 4., realitatea.net)

Nos… ha mindnyájan ezt mondták, a közvélemény elhitte és hozzászokott a gondolathoz… akkor hogyan állhatunk most elő azzal, hogy másképpen van?

Végül is… talán vannak más jó tulajdonságai… talán jólelkű. De tényleg az? Nézzük csak meg…

Mircea Geoană 2016. május 26-án egy rendkívüli javaslattal állt elő a parlamenti, de a kormányzati mocsár lecsapolására is, mely nagyjából így hangzott:

„Az olyan kínos helyzetek elkerülése érdekében, melyeknek egy ideje tanúi vagyunk a kormányban és a parlamentben, Románia szenátusának volt elnökeként az a javaslatom, hogy módosítsuk a házszabályt és fogadjuk el egy kötelező viselkedési kódexet, mely rögzíti, hogy amikor egy fontos tisztséget betöltő tisztségviselő ellen elkezdődik a bűnvádi eljárás, akkor az illető személy automatikusan veszítse el köztisztségét,  hogy elkerüljük azt a helyzetet, amikor az egész intézmény hírnevét az a harc befolyásolja hátrányosan, hogy kinek van igaza.” (Mircea Geoană közleménye a Román Szociális Párt – PSR – elnökeként).

Kommentárok? Nos, igen!

Ha a politikus Mircea Geoană ilyesmit javasolt 2016 Romániájában, amikor Codruţa (Laura Codruţa Kövesi, akkoriban az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság, a DNA vezetője – a szerk.) aktívabb volt, mint valaha, akkor erre egyetlen magyarázat van:

biztosan tudta, hogy őt senki sem bántja, akármit is csinálna vagy csinált volna!

Mert másképpen eszébe jutott volna, hogy milyen golyóstollakért és öngyújtókért vádolták meg és börtönözték be Adrian Năstasét, miféle combjaikat ringatózó struccok miatt piszkálták ki az Alkotmánybíróságból (CCR) és vették őrizetbe Toni Greblát, miféle levakolt tömbházakért töltött egy éjszakát dutyiban Olguţa Vasilescu… És ebben a kontextusban felidézte volna, hogy nagyjából hányszor is volt urasága „végső haszonélvező”… szavazatokért… órákért… családja üzleti sikerességéért… Csakhogy ő mindig a „jó végső haszonélvező” volt, felszámolhatatlan mentelmi joggal. Márpedig számomra minősíthetetlennek vagy éppen „undorító” minősítésnek tűnt, hogy egy olyan védelem tornyából, melynek pikkelyes farkát könnyen észrevehetjük Mark Gitenstein 2011. július 4-i meleg üdvözléséből („Ezennel üdvözölöm Mircea Geoană urat is, Románia szenátusának elnökét, jó barátomat és az AEÁ legjobb barátját Romániában”), Mircea Geoană úr derűsen kijelenthesse, hogy fogalma sem volt, mennyibe kerültek a Vangheliétől kapott órák, ezért – azt gondolva, hogy az összes három-négyezer lejt ér, vagy nagyjából annyit – nem írta bele külön a vagyonnyilatkozatába… és az amúgy mindennel és mindenkivel szemben rendkívül gyanakvó DNA elsőre el is hitte neki!

Mircea Geoană szerveknek tett nyilatkozatából:

„2008-ban, ha jól emlékszem, 50. születésnapom alkalmából egy Glashutte márkájú órát kaptam Vanghelie Marian-Danieltől, színe fekete-arany, modellje Panomatic Crono, nr. 000223, No. reference 19501110104, Date of sale 05.08.2008. Megemlítem, hogy nem ismerem ennek az órának az értékét. Ezen kívül, valamikor 2008–2009 tájékán, különféle évfordulók alkalmával Vanghelie Marian-Daniel feleségemnek, Geoană Mihaelának két Vacheron Constantin órát adott ajándékba, az egyik fehér-arany színű volt, kék óraszíjjal, model 25021/000R, Case nr. 795982, Movement nr. 9699232, Metal Or rose, Dial 9115, Bracelet Cuir, egy fekete dobozzal együtt és egy másikat, ezüst-fehér színűt, rózsaszín óraszíjjal, 821914 83505 sorozatszámmal. Ezeknek az óráknak az értékét szintén nem ismerem. Az említett három órán kívül nem kaptam más ajándékokat Vanghelie Marian-Danieltől (…) Ezen alkalomból átadom a bűnvádi nyomozati szervnek a fentebb említett három órát.”

A fentebbi bekezdést újraolvasva megint felmerül bennem a kérdés:  vajon NATO bácsinak „vérbeli értelmiségire” van szüksége?

Vagy sokkal inkább egy vissza nem pofázó és elég ügyefogyott, ööö, hogyan is írjam le… végrehajtóra?

Nos, egy olyanra, aki behoz, ajándékba, egy bőröndnyi márkás, egyenként 18 000 és 25 000 euró közötti értékű órát a „bűnvádi nyomozati szervnek” és aki a DNA épületéből távozásakor az orrnyergét felvonva, mintha valami bűzös dologra fintorogna, azt mondja, hogy nem is hordta azokat, mert nem illettek a kifinomult ízléséhez!