Fennáll a veszély, állítja a svéd koordinátor.
Visszavonhatja az Európai Unió az Európa kulturális fővárosa 2021 címet Temesvártól, ha a projekt továbbra sem kapja meg a megfelelő finanszírozást. A vészharangot Chris Torch kongatta meg, aki évekig koordinálta a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesület művészeti tevékenységét.
A svéd szakember most mandátuma lejártával távozott a csapatból, de előtte nyílt levélben hívta fel a figyelmet arra, hogy akár az egész projekt füstbe mehet: pénz nélkül képtelenség megvalósítani a terveket.
„A valóság a következő: a Temesvár 2021 soha nem kapott valós esélyt a fejlődésre, arra, hogy gyakorlatba ültethessünk egy összehangolt kulturális projektet”
– mondta ki Torch. Aki szerint
hisz az odaítélés óta eltelt három év alatt alig valósulhatott meg valami a tervekből. Sőt, a pénz- és személyzethiány álmokká változtatta ezeket, fogalmazott.
„Jelenleg megvan a valós veszélye annak, hogy az Európai Unió visszavonja a címet Temesvártól”
– mondta ki fehéren-feketén az illetékes, utalva arra, hogy az uniós felügyelő bizottság már korábban is értetlenül hallgatta a temesváriak cseppet sem meggyőző magyarázkodását.
Amiatt, hogy a hatóságok ígéreteiket megszegve nem támogatták a projektet, nem tartották be a határidőket. Sőt, a helyi önkormányzat egyenesen blokkolta azt. A svéd művészeti koordinátor szerint
Chris Torch 2017 februárjától vezette a temesvári projektet, előbb művészeti igazgatóként, majd tanácsadóként. Előtte Fiume kulturális fővárosi időszakát készítette elő, a horvát város jövőre lesz Európa kulturális fővárosa.
A Temesvár 2021 projekt csődje azért is szomorú, mert a címre több romániai város is pályázott, a bánsági település Kolozsvár, Bukarest és Nagybánya elől vitte el a pálmát. Most úgy tűnik, hogy teljesen feleslegesen.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.