Dacian Cioloșt jól kiröhögték az Európai Parlamentben (VIDEÓval)

Persze, elő szokott ez fordulni, de nem mindegy, hogy miért.
Hirdetés

Ugye, az történt, hogy júniusban az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), amelyhez Emmanuel Macron francia elnök hívei is csatlakoztak, nevet váltott: Renew Europe lett belőle. Magyarán, Újítsuk meg Európát.

Na, és ennek az európa-megújító frakciónak lett a vezetője Dacian Cioloș. Ebben a minőségében szólalt fel szerdán az Európai Parlament plénuma előtt.

Nézzük először, mi is váltotta ki a kollégák röhögőgörcsét. Ez a beszéd:

„Mindjárt az elején azt ajánljuk Európa-párti partnereinknek, egy konferencia (édes Isten, még egy konferencia, a hányadik a sorban? – szerk. ironikus megj.) projektjét ajánljuk, Európa jövőéért, ahol közelebb hozhatjuk Európát a polgárokhoz. Ahol szavatolhatjuk, hogy ne a háttéregyezkedések döntsenek az Európát vezető proeminens személyiségekről és a polgárok ki is fejezhessék véleményüket a kérdésben.”

Ezen a ponton zúgott fel a röhögés az Európai Parlamentben. Hogy miért? Hát először is, köztudott, hogy Emmanuel Macron és az ő parlamenti frakciója, amelyet most Dacian Cioloș vezet, szóval ők voltak az Európai Bizottság csúcsjelölt-rendszerének legnagyobb ellenségei. Ebből a szemszögből nézve tényleg nagyon röhejes, hogy pont ennek a frakciónak a vezetője ajánl egy olyan projektet, amely közelebb hozná Európát a polgárokhoz, amikor a fő európai vezető funkciókat épp, hogy kemény háttéregyezkedések, alkuk, lobbik árán verekedték ki, amelyekben maga Cioloș is részt vett.

Hirdetés

Hát nem vicces? De, nagyon az! Ha-ha-ha! És akkor tessék nézni, 30 másodpercnél jön a röhej.

 

Hirdetés