Háborús állapotok közepén találták magukat csütörtökön azok a délkelet-romániai Ialomiţa megyében élő emberek, akik éppen a földjeiken dolgoztak. A kukorica-, napraforgó- és búzamezőkön ugyanis egyszer csak harckocsik garmadája jelent meg, és fedélzeti gépfegyvereikkel vadul lövöldözve (vaktöltényeket használtak), mindenen keresztül gázolva vonultak végig az ültetvényeken.
Volt, aki rémülten elmenekült, volt, aki megpróbálta jelezni a harckocsikban ülő katonáknak, hogy óriási kárt okoznak, de rájuk se hederítettek.
Olvasson még:
- Szerdai hírösszefoglaló: DNA-vizsgálat Soós Zoltán ellen, béremelést ígért a kormány a pedagógusoknak, pedofilt fogtak Kolozsváron
- A román társadalom már nem retteg annyira a magyaroktól, hogy ebből kiemelt politikai téma legyen – Kiss Tamás szociológussal beszélgettünk (2. rész)
- Nincs pénz az államkasszában: lemondott a fináncvezér…
Végül kihívták a rendőrséget. A rendőrök pedig közölték: a közelben éppen NATO-hadgyakorlat zajlik, annak a résztvevői gázolták le a földeket.
Este aztán a román védelmi tárca közleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy a térségben zajló Saber Guardian 19 elnevezésű NATO-hadgyakorlaton résztvevő amerikai harckocsizókról van szó, akik egyszerűen eltévedtek. A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt.
Ezzel vélhetően az esős időre vagy a perzselő hőségre céloztak.
Gabriel Leș román védelmi miniszter közölte, vállalják a felelősséget, előfordulhat ugyanis, hogy a román fél rossz koordinátákat adott meg.
A védelmi tárca és az amerikai illetékesek máris közös bizottságot hoztak létre az ügy kivizsgálására.
Sőt a védelmi minisztérium emberei már találkoztak is a helybeli károsultakkal, hogy felmérjék az okozott kár mértékét, és megállapítsák a kártérítések összegét.
Nem ez az első incidens a hadgyakorlat során: egy katona súlyosan megsebesült ejtőernyős ugrás közben, egy NATO-illetékeseket szállító kisbusz pedig felborult.