Baj van a 2020 Szövetség édenkertjében

Jelen szöveg a Revista 22 oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Ami az USR/PLUS-nál (Mentsétek meg Romániát Szövetség/Szabadság, Egyenlőség és Szolidaritás Pártja – a szerk.) e napokban látható, csak hű másolata az ellenzék szerencsétlen precedenseinek.

Az USR/PLUS szövetség a közönség választási célból vitrinbe tett aranyos és kedves, simogatott és elkényeztetett kiskacsája.

Boldogan hápog, ide-oda totyog, egyik tévéadótól a másikig és mohón felcsipegeti a barátoktól és az ellenségektől egyaránt kapott dicséreteket. „Felismertek a borbélynál”, mondta elragadtatva Dan Barna, ezzel próbálva megindokolni a saját és az új 2020-as konstellációhoz tartozó más szereplők megjelenését az Antena3-ban. Nagy dolog! Ez aztán látványos kilépés a névtelenségből! Barna szerint egy felismerés egyenlő egy szavazattal? És főleg egy pészédés (PSD = Szociáldemokrata Párt – a szerk.), vagyis az ellenfelektől származó szavazattal, ami az antenás beszélgetős műsorokban mutatott meggyőzőerejének eredménye? Cioloş szintén felfuvalkodottabbnak tűnik, mint valaha, mintha már meg is nyerte volna az elnökválasztást, melyen nem fog részt venni.

De nem ők lennének az egyedüli politikusok, akik szép farkcsóválással kunyerálnak szavazatokat.

A politika világában banális dolog lett a siker terhe alatti meggárgyulás. Valaki azt mondta nekem, hogy Dragnea meg volt arról győződve, hogy a tüntetések és a vele szembeni gyűlölet a „sikerei” miatti irigység következményei voltak. Nem kevesen vannak azok, akiken megfigyelhető a „Messiás-szindróma”, vagy akik egy egész életen át képtelenek leszállni a pillanatnyi diadaluk talapzatáról. Ott ragadnak megmeredve, a halhatatlanságra és az emléktáblára várva.

Nem tudom, hogy Barnára, Cioloşra vagy az USR–PLUS konstrukcióra is érvényes-e ez, de a „borbélyos” jelenet vagy az ülésterem ajtajának bevágása és az asztal ököllel csapkodása (Cioloş) rosszat sejtető jelekké válhatnak. A siker megrészegítő erejének a valóságtól való elszakadás és a román pártok megszokott bűneibe esés lehet a következménye.

Az utóbbi napokban tapasztalható bokszmeccs az utolsó dolog, amit a PSD-ellenes szavazók most szeretnének.

Ez olyan kegyelmi időszak, amikor világos, hogy az ellenzék térfelén növekedési potenciállal egyedül rendelkező szövetség felé irányulnak a remények. Itt természetes növekedésre gondolok, nem az átcsábításoknak, választási lekenyerezéseknek vagy erkölcstelen kombinációknak tulajdoníthatóra. Tényleg őrületnek tűnik, hogy most újra vita van a Szövetségről, mint választási felállásról. És erre az elnökválasztási jelöltséggel, a jövő évi helyhatósági és parlamenti választási listák helyeivel kapcsolatos nézeteltérések miatt kerül sor. Ami tipikus a „hagyományos” ellenzéki pártokra nézve. Barna állítólag fúziót javasolt, ami szerintem méltányos ajánlat, de Cioloşnak még a paritásos listák sem elegendőek, többet akar, úgy gondolja, hogy a győzelem neki köszönhető, holott a PLUS nem rendelkezik semmilyen helyi struktúrával. Az USR-nek szintén vannak követelései: fúzió, de fele-fele a listákon, valamint a központi és területi vezetőségi struktúrákban. A harcban álló felek felmérésekkel hadakoznak, melyek szintén szöges ellentétben állnak egymással. Nincs semmi új a nap alatt, már ismert a forgatókönyv. Végignéztük ezt már a Román Demokratikus Konvenciónál (CDR) és az Igazság és Igazságosság Szövetségnél (ADA) is. A felállás sikeressége részleges volt, egyiknek sem sikerült kényelmes többséget szereznie a parlamentben, végül pedig siralmas kudarc lett a vége az ellenzék mindkét nagy szövetségének. Az ok? Az emberek addig rúgták ki kölcsönösen egymás alól a széklábakat, míg be nem estek a PSD által addigra kényelmesen elfoglalt asztal alá. Még arra sem maradt ember, hogy lekapcsolja a villanyt.

A dolgok az elnökválasztás esetében sem állnak jobban, sűrű köd borít mindent.

Cioloş állítólag nem hajlandó lemondani róla, holott világos, hogy Brüsszelben marad. Főleg akkor, ha megkapja a Renew Europe vezetését, amiért – esélyesként – el is indult (azóta kiderült, hogy megkapta – a szerk.). De még ha nem is szerezné meg a tisztséget, akkor is inkább Brüsszelben maradna európai parlamenti képviselőként. Azt hiszem, már eleve ez volt a szándéka, nincs benne erő a hosszútávfutásra és állandóan döntésképtelenség emészti. Legutóbbi kijelentései kétértelműek, mint szinte mindig: „Beiratkoztam a versenyre, de a hazai politikában is aktív maradok.” Vajon hogyan? Ingázni fog vagy hologramokat fog küldözgetni? Ezt a titkot már mások is sikertelenül próbáltak megfejteni. Ahogy  mondani szokták, lelkét a mennyországban, a szalonnát a padlásán szeretné látni. Így tett 2016-ban is, a parlamenti választáson, amikor belement abba, hogy a liberálisok kormányfő-jelöltje legyen, de nyilvánosan elhatárolódott attól, hogy megjelenjen a párt plakátjain. Barnának már a „borbélyos” epizód előtt is felgyulladt az elnökválasztás izzója, ami azóta már valóságos világítótoronnyá vált. Útmutatóvá, persze. OIyan személyek bátorítják ebben, akik

extázisba esnek az üres fecsegésétől, posztónyelvezete magas minőségétől, mindenféle diskurzusainak könnyen feltárható mélységétől és magas frekvenciájától.

Ennek ellenére, ellenjelöltjéhez képest ő azért egyértelműen ártatlanságot lélegzik ki magából.

Ami e napokban látható, az csak hű másolata az ellenzék szerencsétlen precedenseinek. Annak bizonyítéka, hogy a – régi vagy új – politikusokat egy anyagból gyúrták, ugyanazzal az everestnyi hiúsággal és primadonnai allűrökkel. A győzelem keményebben hülyít, mint a vereség. Dragnea ott, a rahovai cellájában, a bajsza alatt nevet. Nehogy ő nevessen a végén is.