Aki a hawaii paradicsomban jött rá, milyen jó az erdélyi tündérkertben

Mennyire tűnik valószínűnek egy olyan fordulat valakinek az életében, hogy egyik napról a másikra Kolozsvárról Hawaiira költözzék? Nem túlságosan, ugye? Márpedig László Judittal, a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főügyelőjével (mai píszí terminológiával: műszaki igazgató) ez történt: másfél évtizednyi munka után anyagi okokból kénytelen volt elhagyni a teátrumot, amely addig „a világ közepét” jelentette számára, majd követte férjét – aki már ott élt – a Csendes-óceán kellős közepén lévő szigetvilágba. Tapasztalatairól a Györkös Mányi Albert Emlékházban megtartott Nyitott szemmel beszélgetéssorozat évadzáró rendezvényén beszélt, ahol egykori kollégája, Laczkó Vass Róbert faggatta – stílszerűen „Hawaii-mód” színes, tarka ingben.

László Judit és Laczkó Vass Róbert|Fotó forrása: Györkös Mányi Albert Emlékház Facebook-oldala

Ekkora váltást az ember persze nem dolgoz fel olyan könnyen: László Judit, elmondása szerint azóta érzi, hogy mennyire jó Erdélyben, amióta – évente egyszer-kétszer – látogatóként tér haza. „Úgy is mondhatnánk, hogy a paradicsomban jöttél rá, hogy milyen jó a tündérkertben” – fogalmazza meg egy bon mot-val Laczkó Vass, vendége pedig egyetért vele. Azért persze a paradicsomban sem rossz élni: László Judit elmondásából és az általa bemutatott képanyagból egyaránt az derül ki, hogy

Hawaii nagyjából olyan, amilyennek képzeljük

homályos fogalmaink alapján. Mert mit is tudunk mi Hawaiiról? Trópusi életérzés, mindig nyár van és meleg, kék az óceán és az ég, zöld a buja növényzet, tiszta a levegő, egzotikus ételeket esznek (két helyi kávéfajtát és némi édességet a rendezvény résztvevői is megkóstolhattak), van két nagy vulkán, a Mauna Kea és Mauna Loa, és a pálmafák alatt a tengerparti alkonyatban hula-táncot járnak a lengén öltözött bennszülött lányok – és bár ez a kissé karikírozott kép nem is áll annyira távol a valóságtól, a big picture mégsem ennyiből áll.

Fotók forrása: Hawaii Magyarok Facebook-oldal

Hawaiion sem minden háváj, és főleg nem mindenkinek: az öt szigeten elterülő óceániai ország meglehetősen kevert lakosságú, a mintegy húsz százaléknyi őslakosság mellett amerikai, európai, ázsiai (távol-keleti) gyökerű bevándorlók népesítik be, és bár az együttélés alapvetően békés, a feszültségek időnként kiütköznek, főleg az őshonosok részéről, akik – érthető módon – történelmi léptékben kisemmizettnek érzik magukat. Annak ellenére is így van ez, hogy az amerikai kormányzat – hiszen a szigetcsoport, amely egykor királyság volt, jelenleg az Egyesült Államok tagállama – jelentős mértékű segítséget nyújt azoknak, akik bizonyítani tudják hawaii eredetüket.

És ha már vulkán: a Kilauea egyre gyakrabban tör ki, a lávafolyam pedig többnyire a legszegényebbek – az őslakosok – településeit érinti. Honoluluban, a fővárosban pedig sok a hajléktalan, és elterjedt a kábítószerezés: a „hozzávalókat” sokan a hegyekben, rejtett ültetvényeken termesztik.

Hogy miért tekinthető mégis paradicsomnak Hawaii? Elsősorban a képeslapokra kívánkozó természeti adottságai, az idilli környezet miatt – ami rendkívül népszerűvé teszi a tehetősebb turisták körében. Tulajdonképpen az egész szigetvilág egy nagy turistaövezet, nem nagyon találni olyan helyet, ahol ne botolna turistákba az ember; ez szúrja ugyan a nagyobb nyugalomra vágyó helyiek szemét, de tekintve, hogy a másfél milliós lakosságú országban évente mintegy 10 millió látogató fordul meg, az idegenforgalom jelentőségét nem lehet túlbecsülni.

Hawaii tehát nyelvi, etnikai, nemzetiségi szempontból igazi Bábel,

a turistákkal együtt pedig még inkább az: ez a sokszínűség azonban nem okoz különösebb gondot, mindenki szabadon gyakorolhatja a szokásait, használhatja a szimbólumait, beszélheti a nyelvét, mert „senki nem törődik senkivel”. Amerika, bár sok mindenért szokták bírálni, olyan szabadságot biztosít a lakosainak, amelyet Közép-Kelet-Európából érkezve addig nem nagyon tapasztalt az ember – mondta el László Judit, aki az ottani magyarság aktív szervezőjeként, a kicsiny református gyülekezet főgondnokaként is ismert.

Oahu szigetén, ahol lakik, nagyjából háromszáz magyar él, ebből mintegy kétszázan élénken részt vesznek a közösségi életben, rendszeresen találkoznak, megtartják a nemzeti ünnepeket, és szívesen látják köreikben a messziről érkezett látogatókat is. Hawaiion a legutóbbi népszámláláskor háromezren vallották magukat magyarnak, közülük azonban sokan – főleg a fiatalabbak – már nem vagy alig beszélik az anyanyelvüket – az identitástudat viszont megmaradt.

Az első magyar egyébként, aki megfordult a szigetcsoporton, egy Jajczay József nevű huszárkapitány volt, aki a 19. század második felében került - meglehetősen kalandos körülmények között - Hawaiira, ahol aztán a királyi testőrség kiképzőtisztjeként tevékenykedett, igen szigorú (mondhatni monarchiás) szellemben.

Apropó szellem:

ami talán a legfontosabb Hawaiion, az az életérzés.

„Ott értettem meg, mi az a sokat hangoztatott Aloha spirit: a kölcsönös tisztelet, a szeretet, a barátság, a másikra való odafigyelés” – mondta László Judit, aki maga is igyekszik ennek szellemében élni. Mert csak így érdemes – nem csak Hawaiion.