És persze az adóhatóság átszervezését sem sikerült törvényesen megtervezni

Ez egy ilyen környék, kérem.
Hirdetés

Szóval az történt, hogy az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette az adóhatóság (ANAF) átszervezéséről szóló törvényt, melyet az ellenzék testületileg támadott meg a taláros testületnél.

A jogszabály felszámolta volna a nyolc regionális központot és megyei hatóságokat hozott volna létre (42+1-et), de ezt valahogy úgy sikerült papírra vetni, hogy egyáltalán nem jelölték meg, hogy milyen költségvetési forrásból lesznek működtetve.

Ráadásul az állami költségvetésből finanszírozott és a pénzügyminisztérium égisze alatt működő Országos Vámigazgatóság létesítését is kifogásolták az ellenzékiek: az erre vonatkozó döntést a törvényalkotók elfelejtették közölni a Számevőszékkel.  

Hirdetés