Felháborította a zsidó hitközséget, hogy elárasztották Kolozsvár utcáit az Eurovízió bojkottjára biztató plakátok

Többek között a Román Hírszerző Szolgálatnál (SRI) is panaszt emeltek az Izrael-ellenes feliratokért.
Hirdetés

Izrael-ellenes és antiszemita provokációnak tartja a Kolozsvári Zsidó Hitközség, hogy a tel-avivi Eurovíziós Dalfesztivál bojkottjára felszólító plakátok jelentek meg Kolozsvár utcáin. Az esetről értesítették Izrael nagykövetségét, ugyanakkor panaszt tettek a városházán és a Román Hírszerző Szolgálatnál (SRI) is.

A zsidó hitközség azért érzi sértőnek a plakátokat, mert a rajtuk szereplő stilizált V betű az SS jelvényre utal, míg a „Bojkott” szót – az egyik helyen – egy zsidó nemzetiségű író fényképére helyzeték el, aki Izrael alapításának 71. évfordulója alkalmából szervezett kulturális esemény meghívottja. A Izrael-ellenesség abból a feliratból is kiolvasható, miszerint tilos a szórakozás „az elfoglalt területeken” – sorolta kifogásait Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke.

Felháborodással szerzett tudomást az esetről Aurel Vainer, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének (FCER) elnöke is, aki szerint a plakátok készítői azt sugallják, hogy Romániának szolidaritást kellene vállalnia Palesztinával, ezért bojkottálnia kellene a Tel-Avivban szervezett eseményt.

A romániai antiszemitizmus megelőzéséért küzdő civil szervezet (Monitoring and Combating Anti-Semitism in Romania) szerint az Izrael bojkottjára irányuló nemzetközi mozgalom, a BDS (Boycott, Divestment and Sanctions) propagandája érezhető ki a plakátokról. Ezt a propagandát a Románia-Palesztina Szolidaritás (Solidaritate România-Palestina) mozgalom hívei terjesztik, többek között a Facebookon is.

Hirdetés