Így szeretünk mi, Erdélyben!

Jelen szöveg szerzője (a továbbiakban Szerző) már az elején leszögezi: alábbiakban nem csak a számok, arányok szigorú és tudományos felsorolása következik. A Szerző értelmezési kísérletei is helyet kapnak, a szigorú tények alapján, és helyenként azokon kívül is.

A Kolozsváron kilencedik alkalommal megszervezett Szociológus Napok előadásai közül az egyik felkeltette Szerző figyelmét. Az volt a címe, hogy Egyedülállók, élettársak, házasok, avagy a párkapcsolatok alakulása Erdélyben.

Hűha, hát kit nem érdekelnek a párkapcsolatok, pláne ha erdélyiek? A nagyitól az unokáig mindenkit, naná!

Szerző kapta hát magát, és szerdán délután elment a helyszínre, egész pontosan arra a helyszínre, amely neki jónak tűnt a megadott cím  (Dosztojevszkij utca) alapján. Na de nem talált ott egy szem szociológust sem (elkeverte a múltbeli címet a jelenlegivel), ugyanis a kommunikációs tanszékre tévedt. Szerencsére hamar lekommunikálták neki, hogy ejsze, rossz helyen jár, és végül – némi telefonos segítséggel – laza fél órás késéssel megérkezett a szociológiai tett valódi helyszínére.

Útközben volt egy akár társadalomtudományi szempontból is relevánsnak tekinthető találkozása is. Szerző, ugye, ment az utcán, az áhított cél felé. A járda nem volt keskeny, de egyrészt a parasztul parkoló autók elvettek belőle valamennyit, másrészt a szembejövő csoport is elég nagy helyet foglalt el, tekintettel arra, hogy négy, elegáns öltözetben feszítő, alaposan és profin kisminkelt középkorú hölgyből állt. Szerző tehát lassított és behúzódott két autó közé, a járdaszélre, hogy utat nyisson a hölgyeknek. Így történt, hogy akaratlanul is tanúja volt ama párbeszédmorzsának, amely aközben zajlott, amikor a hölgyek elhaladtak Szerző mellett. Az egyik hölgy (nevezzük Mrs. Festett Barnának, Tarantino után szabadon) ezt a mélyenszántó kérdést szegezte mellette lépkedő társnőjének (Mrs. Festett Szőke): Te mennyi pénzt hordasz magadnál? Kápét! Mrs. Festett Szőke biggyesztett egyet amúgy is biggyedő ajkain, majd kiköpte:

Én? Ezer eurót! Ezer euró nélkül ki nem lépek a házból.

És mentek. Szerző meg csak állt, nézett utánuk, és elgondolkodott, hogy vajon lenne-e kedve párkapcsolatra lépni Mrs. Festett Szőkével, és ha igen, mennyi esélye is lenne rá, illetve milyen előnyökkel és hátrányokkal járna ez.

Nos, a helyszín elnézése mellett ezért is késett szegény Szerző kerek 26 percet. A blokk ugyanis, melynek Szerzőt érdeklő előadás is részét képezte, délután négykor kezdődött, a hivatalos program szerint. Az épület előcsarnokában (oké, ez kis túlzás) a késés miatt aggódó Szerzőt fogadó kedves hölgyek viszont igen szolgálatkészen tájékoztatták, hogy ó, hiszen még csak most (délután négy óra harminc perckor) kezdődik az előző előadásblokk utáni kávészünet. És ezek szerint a Szerzőt érdeklő előadás jó egy órával később kerül sorra. A Szerző kicsit pislogott, aztán mi mást tehetett, kisétált az épületből és eltöltött egy órát egy kövön sütkérezve, illetve egy közeli kávéház székén kávézgatva, miközben azon merengett, hogy vajon mit is szeretnek jobban a tudósok: a saját tudományukról beszélni, avagy az előadás idejét betartani.

Na de minden várakozásnak vége van egyszer, és Szerző a végén mégis ott ült a megfelelő teremben, a megfelelő pillanatban, a megfelelő Előadó előtt. Akit Vita Emesének hívnak, és ő a szerzője az erdélyi párkapcsolatos dolgozatnak. És akkor lássuk, hogyan is alakulnak mostanság a párkapcsolatok Erdélyben.

Az Előadó (Vita Emese) és a Téma

Mint minden rendes tudós, az Előadó azzal kezdte, hogy felvázolt néhány tudományos tézist, amelyből vizsgálatai során kiindult. Az egyiket egy bizonyos D. J. Van de Kaa nevű holland szociológus professzor állította fel: a neve demográfiai átmenet (mégpedig a második), és abban áll, hogy ami a párkapcsolatokat illeti, korunkban

a házasság intézményét felváltja az együttélés (lásd, élettársi kapcsolat) intézménye.

Aztán, az emberek már nem annyira a gyermekvállalásra gondolnak, amikor párkapcsolatra lépnek, hanem magára a párkapcsolatra (de jó nekünk együtt, szeretjük egymást, hurrá). Aztán meg az is benne van, hogy a korábban egységes családmodell pluralizálódik (ez sem olyan kínai, mint első látásra tűnik, gondoljunk például a mozaikcsaládokra, vagy az egy szülővel bíró családokra).

Na de mit is jelent mindez konkrétan, odakint az utcán, a Mrs. Festett Szőkék és Barnák világában? Hát azt, hogy az emberek egyre érettebb korukban kötik meg első házasságukat, a fiatal felnőttek egyre kevésbé akarnak egyáltalán hallani a házasságról, inkább csak összebútoroznak a párjukkal, flepni nélkül, aztán egyre több a válás (minek kellett ez nekem, ugye), aztán nő az egyedülállók (inkább egyedül, mint a párkapcsolat ijesztő labirintusában) és az egyszülős családok száma, aztán naná, hogy csökken a születő gyermekek száma (jobb, és főleg kényelmesebb olvasgatni, utazgatni, karriert építgetni, meg aztán a gyermeket el is kell tartani valamiből), na és azok a gyerekek is, akik megszületnek, egyre többen jönnek világra egy ilyen fajta kapcsolatban, vagyis nem házasságban.

Ám ahogy ez már lenni szokott a tudományos tézisek esetében, Van de Kaa professzorét is kritika érte. Ugyanis például

a közép-kelet-európai (mondjuk ki nyugodtan, volt szocialista) országokban a tapasztalat eléggé mást mutat:

hogy csak egy példát mondjunk, az élettársi kapcsolat egyáltalán nem olyan népszerű, mint nyugatabbra. A kritikusok finomítottak Van de Kaa úr tézisén, amennyiben a demográfiai változást bizonyos feltételekhez kötötték. Ezek pedig a következők (nem olyan bonyolult, csak tudományos):

1. A nép készen áll egy új viselkedésformára (gondoljunk az élettársi kapcsolatra)? Mégpedig gazdasági (lóvé), társadalmi (státusz) és lélektani (egyáltalán, jó ez nekem?) szempontból.

2. Hajlandó-e a nép magához ölelni ezt az új viselkedésformát? Vagyis, belefér-e a nép kulturális rendszerébe? És erkölcsösnek tartja-e? Ha igen, jöhet! Ha nem, coki!

3. Teljesülnek-e az új viselkedésforma jogi és technikai feltételei? Értsd, van élettársi kapcsolatot szabályozó törvény és adminisztráció, avagy nincs?

Nos, ezekkel a tézisekkel, kritikákkal, finomításokkal felfegyverkezve vizsgálta az Előadó az erdélyi (és nem csak) párkapcsolatokat (a házasságot, a családi állapotot, a párkapcsolati helyzetet). Mielőtt még bárki túl extrém dolgokra gondolna: heteroszexuális és monogám kapcsolatokról van szó. Néha ezt is elég nehéz volt vizsgálni, hiszen a megkérdezettek teljes joggal kérdezhettek vissza, hogy neked, kedves Előadó, mi a fene közöd van ahhoz, hogy én milyen kapcsolatban élek.

És akkor nézzük, hogy alakult például az első házasság.

A népszámlálási adatokra támaszkodva kiderült, hogy az első házasságukat kötő nők életkora bizony kitolódott az elmúlt 30 évben. Tessék: 1992-ben a romániai magyar nők több mint fele (57%) 20 és 24 éves kora között kötötte első házasságát. 2002-ben viszont csókolom, ez az arány drámaian lecsökkent, 32%-ra. 2011-ben csökkent még, de csak nagyon picit (30%). Belegondolni se merünk, mi van most. Na de megvárjuk a következő népszámlálást és kiderül. Ja, ha valakit megnyugtat, a román nők is teljesen hasonló zuhanópályát „futottak be”.

Következik a párkapcsolati helyzet. Magyarán: nőtlen férfiak (és férfi nélküli nők), házasok, élettársi kapcsolatban élők, elváltak, özvegyek. A vizsgálat többek közt azt igazolja tudományosan, amit minden pletykáló magyar ember tud: hogy több az egyedülálló magyar férfi mifelénk, mint a nő. Na de most jön az érdekes dolog, az a bizonyos élettársi kapcsolat. Kiderült, hogy a teljes népesség körében a magyarok 7–8 százaléka él élettársi kapcsolatban. Igen ám, de ezt a fajta kapcsolatot a házasság afféle előszobájának tekintik, nem alternatívájának. Vagyis eszük ágában sincs életük végéig így élni.

Az Előadó elvégzett egy másik felmérést is (nem népszámlálási adatok alapján, hanem kérdőíves, vagyis közvetlen módszerrel), melynek során az emberek tényleges családi állapotát vizsgálta, ezen belül pedig az egyedülállókét. És az eredmény ez lett:

a felnőtt és aktív erdélyi népesség 51,5%-a (jó fele!) egyedülálló és partner nélkül él

(Szerző szerint ez elég borzasztó), 24,7% egyedülálló, de azért van partnere, akivel viszont nem él együtt (ez valamivel jobb, mindenesetre irtó kényelmes), 23,7% pedig együtt él a partnerével (hála Istennek).

Ha az Európai Unió viszonylatában nézzük az élettársi kapcsolatok helyzetét, akkor a következő kép rajzolódik ki (ez ilyen toplista, ha tetszik): a rangsort az északi országok vezetik (Svédország, Észtország, Finnország, Dánia, na és persze, a jó Franciaország), itt élnek a legtöbben élettársi kapcsolatban. A sereghajtók pedig Görögország, Lengyelország, Málta, Horvátország, Szlovákia és biza, Románia. Ezekben az országokban nem trendi az élettársi kapcsolat.

Az Előadó kiszámította az élettársi kapcsolatok átlagos időtartamát,

vagyis, hogy meddig marad egy pár ebben a felállásban (hogy aztán házassággal folytatódik-e a sztori, vagy éppen szakítással, ez másik történet). És kijött, hogy egy átlagos élettársi kapcsolat 19 hónapig tart. Pont. Hogy ez sok vagy kevés, döntse el Ön, kedves Olvasó!

Arra is van adat (és ezt szintén tudjuk a szóbeszéd alapján), hogy az erdélyi nők majdnem fele (42,5%) 24 éves koráig megszüli első gyermekét. 30 év fölött viszont (érthető okokból) drámaian lecsökken ez az arány, 18,6%-ra.

És olyan közhelyes nézetekre is tudományos igenlő válasz született, mint az, hogy a nők inkább vállalnak gyermeket, mint a férfiak (különösen, ha van partnerük), a fiatalabbak inkább vállalnak gyermeket, mint az idősebbek, továbbá annál kevésbé vállalnak az emberek gyermeket, minél képzettebbek: ha valaki leérettségizik, máris kevesebb gyermekvállalási kedvet érez magában buzogni, és ha netán elvégzi az egyetemet is, akkor még annyira sem teper. Ez az egyszerű Szerző szemében eléggé huszonkettes csapdájának tűnik: ugyanis egyrészt ott van az, hogy hahó, képezzétek magatokat, legyetek szakmai csúcsragadozók, másrészt meg, hahó, hát miért fogyunk, tessék gyermeket csinálni.

Az előadás után a Szerző beszédbe elegyedett az Előadóval, és

terítékre került például a szeretőkultúra is.

A Szerző saját tapasztalata szerint az erdélyi polgár inkább elfogadja, hogy felesége (főleg férje) szeretőt tartson, mintsem hogy kilépjen a házasságból (kapcsolatból). Az Előadó elmesélt ezzel kapcsolatban egy igen figyelemre méltó történetet: szlovéniai terepmunkája során tapasztalta, hogy az ottani (igen csekély számú) magyar közösség körében nagyrészt elfogadott a szeretőkultúra. A közösség számára benne van a pakliban, hogy a férj (vagy a feleség) szeretőt tart. Na, ezt tessék összerakni!

Nos, a tudomány jelen állása szerint így szeretünk mi, itt Erdélyben! Hogy jól, avagy rosszul? Nehéz ezt megmondani! Viszont úgy tűnik, kívülről legalábbis, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján komolyan, ha tetszik, klasszikus módon viszonyulunk a párkapcsolatokhoz, legalábbis a fejlett (?) Nyugathoz képest.