Már a vonaton sincsenek biztonságban a gyerekek a felelőtlen sofőröktől?

Nem állt meg a vasúti átkelőnél a kamionsofőr, így ütközött a Kolozsvár és Beszterce között közlekedő, gyerekekkel teli vonattal.
Hirdetés

Farakománnyal megpakolt teherautó ütközött a Kolozsvár és Beszterce között közlekedő személyszállító vonattal Bethlen közelében. A vonaton legalább hatvan személy utazott, köztük egy 17 fős diákcsoport. Annyira erőteljes volt az ütközés, hogy három felnőtt és két gyermek is könnyebben megsérült. A mentősök a helyszínen ellátták a sérülteket, majd három személyt a bethleni, kettőt a besztercei kórházba szállítottak.

A rendőrség közlése szerint mind a vasútvonal, mind a 172-es számú, Apanagyfalu felé vezető megyei út forgalmát lezárták míg a felborult rakományt el nem takarították az útból. A rendőrök még vizsgálják a baleset körülményeit, de minden jel arra utal, hogy a teherautó 35 éves sofőrje a piros lámpa és hangjelzés ellenére nem állt meg a vasúti átkelőnél. A helyszínen alkoholtesztet végeztek a sofőrön és a mozdonyvezetőn is, mely megállapította, egyikőjük sem fogyasztott alkoholt.

 

Hirdetés