// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Iliescu már nem csak volt elnök, hanem jelenlegi vádlott is

// HIRDETÉS

Vádat emeltek ellene és társai ellen a forradalom eltérítése miatt.

És elérkezett ez a pillanat is: a legfőbb ügyészség keretében működő katonai ügyészség hétfőn hivatalosan vádat emelt Ion Iliescu volt államfő és több társa ellen az 1989-es forradalom idején elkövetett törvénytelenségek miatt.

A hírt Augustin Lazăr legfőbb ügyész jelentette be hétfőn délelőtt, impozáns adatokat ismertetve: ezek szerint a vádirat 12 kötetből, összesen 3280 lapból áll. A teljes nyomozati anyag 3330 kötetes, amiből 2030-t a nyomozás 2016-os újraindítása után állítottak össze.

A legfőbb ügyész történelmi pillanatnak nevezte a vádemelést a román katonai igazságszolgáltatás, illetve az egész igazságszolgáltatás számára, és három évvel ezelőtt meghirdetett menedzseri tervei egyik legfontosabb céljának teljesüléseként jellemezte az eseményt.

Lazăr egyúttal bocsánatot kért, amiért a nyomozás 30 éve húzódik.

Mint arról már írtunk, az ügyészek Iliescu mellett, aki a bűncselekmények elkövetésének idején a Nemzeti Megmentési front Tanácsának (CFSN) elnöke volt, Gelu Voican Voiculescu, a tanács tagja, volt miniszterelnök-helyettes, Iosif Rus, a légierő egykori parancsnoka és a nemrég elhalálozott Emil (Cico) Dumitrescu, a tanács volt tagja ellen indítottak eljárást, illetve emeltek most vádat emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

Az ügyészség durva dolgokat állít: szerintük az akkor, Nicolae  Ceaușescu nacionál-kommunista diktátor december 22-i elmenekülését követően a hatalmat magához ragadó CFSN, azaz

Iliescu és klikkje tudatosan keltett diverziós és dezinformációs kampányt annak érdekében, hogy megszilárdítsa és legitimálja hatalmát.

A fegyveres akció, amelynek alapját az képezte, hogy a tévé segítségével pszichózist keltettek, elhitetve a hadsereggel és a polgárokkal, hogy az utcákon terroristák garázdálkodnak, 862 ember halálával, illetve 2150 ember sérülésével járt. Emellett százakat vetettek fogságba és bántalmaztak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro