Kormánytagoknak jár olyan kíséret, amilyennel Dragnea fia furikázott (VIDEÓval)

Nagyon vigyáznak rá.
Hirdetés
Nem akármilyen kíséretet kapott a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének, az ország egyik legnépszerűtlenebb emberének, Liviu Dragneának – aki egy korábbi jogerős ítélet miatt nem lehet kormánytag, de valójában ő irányítja a kormányt – a fia, Valentin Ștefan Dragnea: biztonsági emberek, sőt egy rendőri egység is vigyáz a testi épségére.
 
Mindezt szombaton örökítették meg, amikor az ifjabbik Dragnea éppen az általa finanszírozott Turris-Oltul Turnu Măgurele harmadosztályos csapatának az U Craiova 1948 elleni meccséről távozott.
 
Az mondjuk az apuka személye miatt nem olyan meglepő, hogy a közönség hangos pfujjolással fogadta, az viszont már annál inkább, hogy milyen kísérettel utazott.
 
Amikor testőrei kíséretében beszállt egy fekete Volkswagen márkájú városi terepjáróba, és elindult, két fekete Dacia Duster kísérte – végül pedig egy rendőrségi furgon zárta a konvojt.
 
Ja, a Dragnea-gyerek terepjárója a mozgássérülteknek fenntartott parkolóban állt. 

Hirdetés