// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Az arabok jól berágtak Romániára az izraeli nagykövetség-ügy miatt

// HIRDETÉS

Egy király már hátat fordított a mioritikus hazának, most meg egy másik arab ország becsapta a kaput egy trikolór politikusvezér orra előtt.

Röviden összefoglaljuk a lassan bosszúfilmbe hajló történetet.

Első felvonás:

2018-ban a román kormány elfogadott egy memorandumot, amely szerint konzultációt kezdenek az ország izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetéséről. Na, ebből lett egy kis cirkusz, amely még a cicaharc és a szappanopera között ingadozott.

Második felvonás:

Ugrunk egy évet: vasárnap Viorica Dăncilă miniszterelnök asszony Washingtonban ismét bejelentette (negédes kacsintásnak szánta a bejelentést az amerikai partner felé), hogy elköltöztetik Románia izraeli nagykövetségét. Mire persze megint kitört a cirkusz.

Harmadik felvonás:

Még mielőtt Iohannis elnök mennydöröghetett volna, beütött az első arab villám. II. Abdullah, Jordánia királya Dăncilă asszony washingtoni bejelentése után azonnal lemondta hétfőre tervezett romániai látogatását. Persze, a miniszterelnök asszony sietett visszaszívni a dolgot, mondván, hogy ez csak az ő személyes véleménye, de elkésett vele. II. Abdullah szépen elfordította arcát Napkelet fele.

Negyedik felvonás:

Ekkor aztán odacsapott Iohannis elnök úr is. Röviden és velősen kijelentette, hogy Dăncilă dilettantizmusa miatt lám, tönkrement a jó viszony az arab világgal, és hogy bizony, II. Abdullah király rendesen megsértődött.

Ötödik felvonás:

El sem csitultak rendesen a jordániai botrány hullámai, máris jött a következő arab diplomáciai lövedék, ezúttal Marokkóból. Călin Popescu-Tăriceanunak, aki a szenátus elnöke, ugye, hivatalos látogatásra kellett volna mennie a királyságba egy parlamenti delegáció élén, március 27-én. (Figyeljük az egymáshoz közeli dátumokat, a reakciók egész gyorsan követték egymást.) Nos, a marokkói fél becsapta az ajtót a delegáció orra előtt. Hivatalosan a látogatás elhalasztását kérték, hogy mikorra, nem tudni, s hogy miért, azt sem. De nyakunkat rá, hogy a két esetnek van némi köze egymáshoz.

Kíváncsian várjuk a következő felvonásokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában
Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro