// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Ha minden igaz, nemsokára a csapból is korszerű fegyvergyárak folynak Romániában

// HIRDETÉS

Még megérjük, hogy a mioritikus haza lesz a Hadúr Jani a kerületben.

Ez a hír bármely, önmaga védelmi stratégiáira valamit is adó ország szívét megdobogtatná. És igen, éppen ezzel állt elő a minap Nicolae Bădălău gazdasági miniszter. Azzal kezdte, hogy a tavalyihoz képest tízszer akkora védelmi költségvetésből fegyverkeznek az idén. A miniszter úr ugyan nem beszélt az összegről, de utánanéztünk, és abból kiindulva, hogy 2018-ban 18 milliárd lej volt a védelmi költségvetés, fejben kiszámoltuk, hogy ennek a tízszerese 180 milliárd lej.

És akkor nézzük, mihez kezdenek a sok pénzzel. Először is, korszerűsítik a fogarasi puskaporgyárat, ahol hamarosan gyakorlatilag az összes elképzelhető puskaport gyártják majd. Aztán jön Kudzsir, Cód (Sadu, Szeben megye) és Brassó: az ottani gyárakat is puccba vágják, a NATO-szabványok szerint.

És akkor jöjjön egy nyalánkság a fegyverimádóknak: emlékeznek John McClane, alias Bruce Willis kedvenc kézifegyverére a Drágán add az életed!-filmekből? A Beretta, naná! (Pontosabban a Beretta 92F.)

Na kérem, a román fél leparolázott a világhírű fegyvergyártó céggel, és az egyezség folyományaképpen egy teljesen új gyárat építenek a Prahova megyei Plopeni-ben, ahol – nos, fájdalom, egyelőre nem a Willis-féle Berettát fogják gyártani, hanem az ARX 160-as gépkarabélyt. Később viszont egy kisebb fegyver gyártására is sor kerül a miniszter úr ígérete szerint, úgyhogy azért még lehet reménykedni.

Ugyanakkor Bădălău úr arról is tájékoztatta a világot, hogy Románia 25 millió értékben fog fegyvert exportálni, mégpedig Amerikába.

Egy szó, mint száz: ha ezek a bejelentések nem maradnak ígéretek, akkor a mioritikus haza hamarosan állig felfegyverkezhet. Vagy legalábbis derékig.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro