// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Timmermans már megint jól odamondott az „elvtársi” szocdemek vezette román kormánynak

// HIRDETÉS

Az Európai bizottság első alelnöke egyetlen alkalmat sem hagy ki a bukaresti kabinet ekézésére.

Ha Románia kerül szóba, akkor Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke úgy reagál, mintha megnyomtak volna rajta egy gombot: azonnal és jóformán gondolkodás nélkül kezdi darálni a szöveget, miszerint aggasztó az igazságszolgáltatás és a korrupcióellenes küzdelem helyzete, mióta a kormány mindenféle, az igazságszolgáltatás működését érintő módosításokkal borzolja a kedélyeket.

Legutóbb hétfőn este, ráadásul Bukarestben ment neki a román kormánynak: a holland politikus – aki azért volt a román fővárosban, mert az Országos Politikatudományi és Közigazgatási Intézet (SNPSA) díszdoktorává avatta –, azzal szúrt oda, hogy lazán kijelentette: az igazságügyi reform és a korrupcióellenes harc nyomon követését szolgáló Együttműködési és Ellenőrzi Mechanizmus (MCV) keretében közzétett Romániára vonatkozó jelentést követően semmilyen haladást nem érzékelt. 

„Biztosak akarunk lenni abban, hogy haladás történik afelé, hogy Romániában a törvény hatalma érvényesüljön, és hogy a korrupcióellenes harc nem szorul háttérbe. (...) Nekem az a gondom, hogy az CVM-jelentést követően semmilyen haladást nem érzékeltem”

– mondta a díszdoktorrá avatás után.

Arról azért ne akart spekulációkba bocsátkozni, hogyan folytatják a harcot Bukarest ellen, arról pláne nem, hogy fenyeget-e az ország szavazati jogának felfüggesztését is tartalmazó 7-es cikkely esetleges aktiválása.

Timmermans csöppet sem burkoltan jelezte: csak akkor lesz elégedett, ha Bukarest maradéktalanul azt teszi, amit ő mond: arról biztosította a román felet, hogy az EB bármikor rendelkezésre áll. Azért annyi engedményt tett, hogy ha mégsem hozzájuk fordulnának, akkor az Európa Tanács alkotmányjogi szaktestülete, a Velencei Bizottság véleményét is ki lehet kérni. 

Azt is elmondta, tisztában vannak azzal, hogy az alkotmánybíróság döntéseit életbe kell léptetni, de ezt úgy kell megtenni, hogy ne akadályozza a korrupcióellenes harcot és tartsa tiszteletben az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Vagyis Timmermans továbbra is úgy kampányol, hogy a sajátjait sem kíméli, hiszen a bukaresti kormányt éppen a vele azonos pártcsaládba tartozó, „elvtársi” szocdemek irányítják.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.