Mire kell Dragneának az aranytartalék?

Van egy egyszerű és mindenki számára érthető magyarázata annak, hogy az országok olyan helyeken tartják az aranytartalékukat, mint a Bank of England vagy a New York-i Federal Reserve, ahelyett hogy a haza földjében jól elrejtett gödrökben rejtegetnék azt. A tartalékolás alapjában véve gazdaságellenes.

A pénzt nem szokás a párnacihában tartani, inkább forgalomba hozzák,

hogy még több pénzt termeljen, legalább bankbetétek, ha már nem más befektetések formájában. A tartalékolás költségeket gerjeszt, nem jövedelmeket. Másrészt, az államok óvatosságból, a közösség iránti felelősségtudatból tartalékokat halmoznak fel. A gabona-, vagy olajtartalékokhoz hasonlóan nemzetközi valutákat és aranyat is felhalmoznak az igazán nehéz időkre. Még a világ legbiztonságosabb államainak is vannak aranytartalékaik a sötét napokra. Valójában a világ legbiztonságosabb és tartalékvalutát kibocsájtó állama – az Egyesült Államok – rendelkezik a legnagyobb aranytartalékkal is. Még akkor is jó dolog egy csaknem nyolcezer tonnányi aranyban mért óvatosság, ha a világ legnagyobb katonai hatalmáról van szó, amely dollárt nyomtat.

De mit tehet egy állam, ha nem az Egyesült Államok, de kénytelen tartalékokban lekötni a vagyon jelentős részét?

Mégis minként tud haszonhoz jutni egy olyan tevékenységből (tartalékképzés), amely semmi ilyet nem nyújt? A civilizált világ által kitalált ügyes válasz az, hogy az adott állam láthatóbbá teszi a tartalékait. Minél több szereplőnek tudja bizonyítani, hogy biztos, egyetemesen elfogadott standardok szerint mérhető értékekkel rendelkezik, melyeket szükség esetén nagyon gyorsan be tud váltani, annál nagyobb hitelességgel rendelkezik a – magán vagy állami – külföldi partnerek részéről és annál könnyebben és legitimitással érvényesülhet szereplőként a különféle piacokon. Vagy, hogy átvegyem a Vâlcov által használt ékszeres hasonlatot, az a legjobb, ha egy neves bankban tárolja, de előtte még belevéteti őket a nemzetközi katalógusokba, hogy minden aukciós ház és bank tudomást szerezzen róluk és ha kölcsönért folyamodik egy banknál, a bankár tudja, hogy azzal tárgyal, aki az X gyémánt tulajdonosa és sűrű köszönetmondás közepette adja meg a pénzt. Csak a tyúktolvajok hiszik, hogy az ékszereket pincében, a festményeket pedig falakban kell tartani, nem pedig a falakon, hogy láthatóak és nemcsak művészeti szempontból értékelhetőek legyenek (Darius Vâlcov az ügyészségi vádak szerint a korrupcióból származó pénzt festményekbe fektette és azokat álfalak mögé rejtette – a szerk.). Következésképpen minél nagyobb a láthatóság, annál nagyobb a tulajdonos hitelessége. És minél hitelesebb az állam, annál inkább „beáll a sorba”, „egy közülünk”, „megbízható”.

Amikor hirtelen, bármiféle hihető ok nélkül, ha már komoly nincs, törvényt fogad el az arany hazahozataláról a Bank of Englandból, akkor ezzel nem tesz egyebet, mint

egy látható, könnyen felbecsülhető és ebből következően hiteles értéket láthatatlanná,

elfogadhatatlan standardok alapján nehezen mérhető és ebből következően gyanús valamivé változtat. Pontosan ezt teszi Dragnea és Nicolae törvénytervezete. Egy törvényhozási trükkel egy látható és mérhető dolgot láthatatlan és nehezen mérhető dologgá változtat.

A kérdés az, hogy miért tennének politikai vezetők egy ennyire ostoba és az országnak ártalmas dolgot, főleg egy olyan időszakban, amikor a román gazdaság – a terminológiánál maradva – hitelességi deficittel küszködik, semmiképpen sem többlettel, ahogy azt a szociáldemokrata propaganda szétkürtöli. A Standard&Poor’s hitelminősítő ügynökség egy példátlan gesztussal belement abba, hogy két héttel elhalassza a gazdaság várható alakulásának felbecsülését és nem nyilvánította azt negatívvá, csak azért, mert a kormány megígérte a 114-es rendelet módosítását. A negatív várakozás azt jelenti, hogy a nemzetközi piacon megjelenő román állampapírok következő minősítése a „bóvli” kategória, vagyis „hiteltelen, nagyon nagy befektetési kockázatú” lenne.

Márpedig az arany hazahozataláról szóló törvény csak tovább mélyíti ezt a hitelességi gödröt, amibe a kormány a gazdaságot belevetette.

És akkor miért tenne Dragnea tudatosan még nagyobb rosszat a lehető legrosszabb pillanatban?

A közgazdászok óvakodnak a találgatásoktól és a nyílt választól arra a kérdésre, hogy valójában mit akar Dragnea kezdeni az arannyal, de a „nagy kockázatú műveletekre” figyelmeztetnek. Azt senki sem akarja pontosítani, hogy miféle műveletekről van szó, de mivel egy láthatatlan aranyról van szó, fennáll annak a veszélye, hogy a PSD-s vezetők megpróbálhatnak majd a nemzetközi radar hatósugara alatti műveleteket végrehajtani saját belpolitikai igényeik kielégítése érdekében.

Számukra nem jelent majd akadályt, hogy az aranytartalékot a Román Nemzeti Bank (BNR) kezeli. Mindig rendelkezésükre áll a sürgősségi rendelet fegyvere, többek között a BNR jogállásának módosítására is. Az a fontos, hogy bárhogy is szándékoznának felhasználni ezt a tartalékot – járulékos biztosítékként bizonyos magas kockázatú pénzügyi műveletekhez, a nemzetközi rendszer perifériájáról származó „alternatív” forrásokból felvett hitelekhez, vagy egyszerűen a tartalék egy részének az eladásából tömnék be a lyukakat (az Európai Bizottság becslése szerint idén 3,4 százalékos, jövőre pedig 4,7 százalékos lesz a költségvetési hiány) –, ezek mind rossz üzletek lesznek, melyeken Románia elkerülhetetlenül veszíteni fog. A jó üzletek látható módon köttetnek.

A mocskos üzleteket szokták félárnyékban, az éjszaka védelmében megkötni, mint a tolvajok.

Persze akkor, ha nem Traian Băsescunak van igaza és Dragnea tényleg a diktatúra bevezetésére készül. De az arany diktátorként sem lenne a hasznára, csak ha Keletre adná el. Mindenesetre, az arany hazahozatala egy újabb lépés lenne, mellyel a PSD még jobban eltávolodna a nemzetközi jó gyakorlatoktól és a Nyugattól.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.