Bár az elején gondok voltak a kommunikációval, összebarátkoztak a román és magyar diákok

Székelyudvarhelyen ismerkedtek a magyarokkal a craiovai fiatalok.
Hirdetés

Az elején ugyan akadozott a kommunikáció, de végül barátságok is születtek 16 craiovai diák székelyudvarhelyi vendégeskedéséből. Az interetnikus programot a Hargita és Dolj megyei tanfelügyelőség szervezte azzal a céllal, hogy a román és magyar gyerekek megismerjék egymást, egymás kultúráját, tanuljanak egymástól. És nem utolsósorban azért, hogy a helyi Tamási Áron Gimnázium tanulói román társaik révén gyakorolják a román nyelvet, írta a Székelyhon.

A programra korábban is volt már példa, ennek részeként napközben szervezett kirándulásokon és egyéb közös programokon vettek részt a diákok, míg éjszaka a vendégek a helyi fiatalok családjainál szálltak meg. „Egy kérésnek eleget téve kapcsolódtam be a projektbe, de azt kell mondjam, hogy a vártnál sokkal jobban éreztem magam” – fogalmazott a lapnak Petruța Ungureanu a craiovai Carol I. főgimnázium román tanára.

A craiovai diákok elmondták: bár tartottak attól, hogy nem fognak tudni szót érteni székelyudvarhelyi társaikkal, és az elején akadozott is a kommunikáció, a szívélyes fogadtatásnak köszönhetően hamar feloldódott a két társaság. További részletek a Székelyhonon.

Nem ez az első kísérlet arra, hogy közelebb hozzák egymáshoz a román és magyar fiatalokat, hasonló akciókra más székelyföldi városokban is sor került, de az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala és a Hargita Megyéért Egyesület pár éve közös táborozást is szervez számukra.

Hirdetés