Hogy néz ki egy példaértékű karaktergyilkosság Romániában?

Mikor törnek ki a fényre a románok? Amikor megvédik a megrágalmazottakat a kleptokratáktól, tömegesen tüntetnek majd a független igazságszolgáltatás lerombolása ellen és hangosan kimondják, hogy egész Európa hallja: Elég! Eddig és ne tovább!

Kövesi esetében ugyanazokat a rágalmazó taktikákat alkalmazzák, akárcsak Cioloş, a #Büntetőügyeseknélkül kampány hirdetői, a dragnióta rezsim által végrehajtott totalitárius restauráció ellen a fejüket jól láthatóan felemelni merészelő újságírók esetében. Az ősrégi, de Romániában szekus intenzitással, jobb ügyhöz méltó csökönyösséggel és kitartással alkalmazott játéknak angolul „character assasination” (magyarul, karaktergyilkosság – a szerk.) a neve.

Ez a gyalázkodás, a lejáratás és a rágalmazás játéka. Ahogy a Wikipédián olvasható meghatározás szól: „Egy adott személy hitelességének és hírnevének lerombolására irányuló kitartó és tudatos folyamat.” Sokak azon nyilvánvaló örömére épít, mellyel a pletykákat, a szóbeszédeket és a rágalmazásokat fogadják. Ilyen az ember természete. Erő, neveltetés, jóérzés és adott esetben öncenzúrázó hitre van szüksége, hogy kiirtsa magából azt az impulzust, hogy felemelőnek tartsa a nála alkalmasabbak, becsületesebbek és sikeresebbek megalázását.

Romániában kedvelt sport a még élő nemzeti fogódzók lerombolásának versenye.

A kommunizmus idején, amikor egyes disszidensek bátorságáról beszéltek, egy-egy Paul Goma vagy Dan Deşliu portréját azonnal sötét ecsetvonásokkal egészítették ki. A beszélgetőtársat muszáj volt arról tájékoztatni, hogy valóban, jók, bátrak ők, de – sajnos – tehetségtelenek. És eléggé ostobák. És azért azt is tudni kell, hogy „ők maguk is párttagok voltak, ha nem éppen sztálinisták”. Csak a halott hősök rendelkeznek kiemelkedően jó könyvekkel. Nekik joguk van az irgalomra. Sőt, kikövetelhetik maguknak az olthatatlan csodálatot, a tévedhetetlenség presztízsét és ebből következően az érinthetetlenséget. Ezzel szemben, jaj az élő hősöknek. Akik, mint Monica Macovei vagy Laura Kövesi, tényleg odatették magukat és óriási munkát végeztek a jogállam felépítéséért abban a Romániában, ahol a hatékony, effektív módon független igazságszolgáltatás – még mindig – abszolút újdonság.

A kleptokraták teljes műsort készítettek elő Laura Kövesi számára. A korrupcióellenes harcost előbb az alárendelt tévékben lincselték kitartóan. Aztán a hatóságokat is bevonták az ellene indított ostromba. Szolgácskát (az eredeti szövegben „Slugărel” = Tudorel Toader igazságügy-miniszter – a szerk.) arra utasították, hogy átlátszó ürügyekkel rúgja ki. Ezzel párhuzamosan arra ébredt, hogy büntetőfeljelentésekkel ostromolják, melyek minél gyengécskébbek jogi szempontból, annál hatékonyabbak a hírnév befeketetítésére. A dolgok mégis rosszabbra fordultak. Főleg azután, hogy Európában pajzsra emelték.

A rezsim szemszögéből nézve az európai főügyészi tisztségbe való esetleges kinevezésének sokkhatása alatt

világos, hogy Kövesit tönkre kell tenni, kétféle módon.

Először a saját fegyverével. Nevezetesen az igazságszolgáltatással. Melyből azonban bábu, marionett, az igazságszolgáltatás látszata, árnyéka lett. Mióta? Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság ex-főnökének meggyőző bizonyítékok nélküli leváltása és az igazságügyről szóló törvények, valamint a büntetőtörvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv könnyen felismerhető, egy állítólagos „reform” nevében történt eltorzítása óta.

Amióta e változások révén egy nyilvánvalóan büntetőügyes, szélsőséges és antidemokratikus politikai hatalom irányítja és ellenőrzi mindazt, ami az igazságszolgáltatásból maradt. Ez a hatalom a kleptokrácia vezérének nevében és személyes hasznára kormányoz, semmibe véve a nemzet akaratát és a demokratikus szokásjogot. Például azt, mely megköveteli azoknak a tisztségviselőknek a lemondását, akik olyan ügyekben szenvedtek el látványos kudarcokat, mint amilyen a békés tüntetők gumibotozása és elgázosítása volt 2018. augusztus 10-én. Amióta a Dragnea-rezsim tartópilléreinek ismételt cselekedetei és nyilatkozatai semmibe veszik a jogállam tartalmát, nevezetesen a hatalmi ágak szétválasztását és azt, hogy ne félemlítsék meg és ne zaklassák a magisztrátusokat az igazságszolgáltatással, illetve büntetőügyekkel. Mint amilyen, például, Laura Kövesi zaklatása.

Másodsorban, Kövesi tönkretétele – a demokrácia lerombolásának egyik alfejezete – terve az agitpropot is magába foglalja. A felhasználandó fegyverek tárházában főhelyen szerepel a nép átverése a tévén keresztül. Azt állítják, hogy az „igazságszolgáltatásról” és – állítólag – a „megreformálásáról” van szó és nem pedig, ahogy a valóságban van, a hatalomról (Dragnea és a PSD hatalmáról) és aannak megőrzéséről.

Ezzel egyidejűleg azonban úgy tűnik, a durva gyalázkodás Kövesi ellen már nincs összhangban a korral.

Már nem felel meg egy túlságosan hiteltelenné vált idehaza, Európában és az egész szabad világban már toxikusként leleplezett Dragnea-rezsim igényeinek, mert ahhoz, hogy megmentse vezérét a rácsoktól, már a legundorítóbb erkölcstelenségektől sem tartóztatja meg magát. Tehát úgy tűnik, hogy a napiparancs alapján akár a rágalmazás megkettőzésére is hajlandó.

A brutálishoz hozzáadódott a szoft leleplezés. Ez az intelligens rágalmazás, melyet szemérmesen becsomagolnak, ha nem is dicsőítésekbe, de legalább egy állítólagos „megértés” és bűnös ellenfelei bírálatának szószába. Az újsütetű Kövesi-ellenes propagandista azért, hogy hitelesebbnek tűnjön, a rezsim nyilvánvaló gazemberségéből indul ki. És elismeri azt, azon gondolat mentén, hogy minden okos hazugság egy vitathatatlan igazságból indul ki: „Tolvajok. Szekusok.” Ezt követően azonban beveti a kommunista indoktrináció technikáját, amit „igen, de-izmusnak” neveztem el.

Ez nagyjából így hangzik: „Igen, a Felix-TV hazudik (a Securitate által „Felix” fedőnévvel nyilvántartott Dan Voiculescu hírtévéjéről, az Antena3-ról van szó – a szerk.). Az őt vádoló korruptak is hazudnak. A többi nekik alárendelt tévé szintén. Igen, igaz, hogy nincsenek bizonyítékaik, jogilag semmi sincs a kezükben ellene.

De! Miről is van szó? Állítólag ő is elkövetett meg nem nevezett ’visszaéléseket’.

És állítólag ’rosszul’ vezette az intézményt. És, főleg, állítólag ’közös képei voltak Ghiţával’”. Vagy, „’madarat tolláról, embert barátjáról’. Ha fényképeket készítgettek magukról, akkor vajon védelmezte őt? Naná, hogy igen. ’Világos’, hogy védelmezte is. Mert különben még ’időben’ letartóztatta volna”. És más hasonló kitalációk és fantazmagóriák, melyekkel erkölcsileg gyilkolják meg a kleptokráciát zavaró személyt.

Így aztán azt hangoztatják, hogy a „maga Európája” eléggé eltúlozza a dolgot. Azt, hogy (Kövesi) nem egészen az, aminek beállítja magát”. Azt, hogy „azért nem annyira nagy hős”. Azt, hogy állítólag „plagizált”. Meg ez, meg az. De elhallgatják, hogy az sem lenne igazi gond, ha Kövesi magánemberként és nem intézményvezetőként vett volna részt közös mulatságokon abban az időben, amikor az orwelli disznók még rendes állatoknak tűntek. És azt, hogy az ezen való lovaglás kísérlet a figyelem elterelésére a demokrácia ellopásáról és a jogállam meggyilkolásáról, valamint egy olyan ember zaklatásáról, akit post festum mocskolnak annak a dagonyának a sarával, melyet megpróbált kiszárítani.

Meddig tart majd a kampány? Az egyik fél győzelméig. A románok eldönthetik a konfliktust, biztosítva a propagandával összecsapó jó győzelmét, ha látható módon, tömegesen tüntetnek a kleptokrácia és bérenceinek brutális, vagy kifinomultabb szekálásai, rágalmazásai és zaklatásai ellen.

Bármi más öngyilkosságnak tűnik.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.