A román oktatás olimpikononkról álmodozik, de megfeledkezik a „szokványos” gyermekekről

A román társadalom a zseniség bűvöletében él. Az elithez tartozás bűvöletében. Illúziókkal táplálkozunk, és nem akarjuk elfogadni a középszert.
Hirdetés
A világunk, általában véve, szokványos emberekből áll. Nem mind vagyunk zseniálisak. Nem mind születtünk a világegyetem magasabb rendű megértésének, vagy bizonyos figyelemreméltó képességek csillogásának lehetőségével.
 
Legtöbbünknek szerény genetikai készletünk van. Csak remélni tudjuk, hogy olyan oktatáshoz lesz szerencsénk, mely „kijavítja” majd. Csiszolgatja. Kihozza a legtöbbet mindnyájunkban meglévő alkalmazkodási képességből. Felelőssé tesz a környezetünk és önmagunk iránt. A múlt és a jövő tudatában. 
 

Képessé tesz bennünket a boldogságra.

Ez kellene legyen a nevelés elsődleges célja. Ez olyan célkitűzés, melyet – el kell ismernünk – még nehéz elérni.
 
A nevelés megléte vagy hiánya a mindennapi életben olyan valóság, mely közvetlenül befolyásol bennünket. Mert érintheti a szomszédot, a barátot vagy a munkatársat. A villamossíneken eléd vágó gépkocsivezetőt, vagy a kerületi házi orvost. A hivatali ügyintézőt vagy a csapodat javító szerelőt. A randira hívott lányt, aki talán a feleséged és gyermekeid anyja lesz.
 
Mindezeknek az oktatás a közös nevezője. Kapcsolataink minőségére kihat, hogy gyermek- és ifjúkorodban mennyire törődött velünk az iskola. Igen, az iskola nemcsak az a szakasz, melyen gyorsan túl kell lenni, hogy pénzt kereshessünk. Ez az a rúd, mellyel az egyensúlyt tartjuk a mindennapos kötéltáncunk során. 
 
Minél alaposabb volt a képzés, annál magabiztosabb és racionálisabb döntéseket hozunk.
 

A román társadalom a zseniség bűvöletében él. 

Az elithez tartozás bűvöletében. Igazi mániájában. Függetlenül attól, milyen mély történelmi szakadékban vagyunk, mindig vidáman pislogni fogunk, ha olimpikonokról, Hagiról és Nadia Comăneci-ről hallunk. Illúziókkal táplálkozunk, és nem akarjuk elfogadni a középszert. Talán azért, mert mindig elkísért bennünket a történelem folyamán.
 
Nagyon jó, hogy az iskola képes eliteket nevelni. Zseniális gyermekeket. Ám ugyanakkor kötelessége a lehető legjobbat nyújtani a szokványos gyermekeknek. A parádézás az érmekkel és oklevelekkel másodlagos kellene legyen. Az egyént fenntartó közösség iránti kötelezettségek elsőbbséget élveznek a presztízzsel szemben.
 
A holnapért elsődlegesen az iskola a felelős. Azokért az emberekért, akik a jövőben majd a barátaid, a szomszédaid vagy a munkatársaid lesznek. A hivatali ügyintézők, vagy a kerületi házi orvosok. A randira hívott lány.
 
Vagy az agresszor, aki a legkisebb habozás nélkül leszúr a pénzedért, vagy egyszerűen gyűlöletből.

Hirdetés