// 2025. július 8., kedd // Ellák

Miközben Madagaszkáron lógatja a lábát, Romániában kilenc év börtönt kapott a különc konstancai expolgármester

// HIRDETÉS

Most biztos nagyon megijedt.

Nem csupa móka és kacagás Radu Mazăre, Konstanca excentrikus megnyilvánulásairól hírhedt egykori szociáldemokrata polgármesterének élete: miközben jó ideje Madagaszkáron eszi a törvénytelenül szerzett vagyonukat külföldre menekítő, és az igazságszolgáltatás elől egy paradicsomi szigetországba szökött egykori politikusok keserű kenyerét, Romániában az egyik ellene folyó korrupciós perben jogerősen kilenc év letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

A volt polgármestert törvénytelen tulajdon-visszaszolgáltatások miatt marasztalta el csütörtökön késő este a legfelsőbb bíróság: az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádirata szerint az önkormányzat számos illetékesével, köztük Nicuşor Constantinescuval, a Konstanca megyei önkormányzat volt elnökével, korábbi városi tanácsossal együtt anyagi haszonért cserében olyan személyeknek adtak jelentős tengerparti területeket a tulajdon-visszaszolgáltatási törvény alapján,

akik semmilyen formában nem lettek volna jogosultak a kárpótlásra, de szép pénzeket fizettek az önkormányzati illetékeseknek.

A DNA szerint 2002 és 2005 között összesen 114 millió eurós kárt okoztak. Miközben a kommunista államosítás idején vagyonukból kisemmizett igénylők jogosan összesen 309 ezer négyzetméternyi területet igényeltek vissza, nekik az önkormányzat csupán a nekik járó terület alig több mint felét adta vissza. 

A kamu visszaigénylőnek viszont jóval nagyobb területet, összesen majdnem egymillió négyzetméternyi tengerparti sávot juttattak.

Mindezt olyan körülmények között, hogy hatályos jogszabály mondja ki:

tengerparti területeket nem birtokolhat sem magán-, sem jogi személy.

Az ügyben elítélték Cristian Borcea üzletembert, a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat egykori finanszírozóját is, aki alig fél éve jött ki a börtönből, ahol a törvénytelen játékoseladásokban játszott szerepe miatti ítéletét töltötte.

Ő öt év letöltendőt kapott, miután betársult két másik személyhez, akik megvették egy idős nő örökösödési jogait, és jogtalanul jelentős területeket kaptak Konstancán. A DNA szerint ezzel 28 millió eurós kárt okozott.

Borcea már jelentkezett is a rendőrségen.

Radu Mazăre, aki még polgármesterként fényűző partijairól és az extrém jelmezek iránti vonzalmáról vált hírhedtté, viszont továbbra is Madagaszkáron tartózkodik, konkrétan szökésben van, és éppen feléli az ügyészek és most már a bírák szerint is ebül szerzett vagyont.

És valószínűleg valami hasonlót üzenhet a román igazságszolgáltatásnak:

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség
Krónika

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség

Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.