Álhír-gyártás vagy -terjesztés az iskolákban?

Az egyik képviselő törvényjavaslatot nyújtott be december végén, melynek értelmében új kötelező tantárgyat vezetnének be a közoktatásban – ennek célja az „álhír-jelenség” visszaszorítása.

Néhány gondolat ezzel az ötlettel kapcsolatosan:

1. Az oktatási reformról jelenleg zajló általános viták a tanrend lazításának és az óraszámok csökkentésének szükségességéről szólnak. Hova férnének be még a diák órarendjébe az ilyenfajta tantárgyak (mint amilyen az álhírekkel kapcsolatos)?

2. Kik lesznek a „szakértők”, akik a gyermekek elé állhatnak és megtaníthatják őket eldönteni, hogy melyik az álhír és melyik nem?

Felkészültek lesz e szakértők többsége, hogy holmi előregyártott recept alapján tanítsanak és megfejtsenek egy ennyire kényes ügyet?

3. Mi az az álhír? Az álhírek olyan súlyos események elhallgatását is magába foglalják, melyek ellentmondanak a hivatalos narratívának (ez a propaganda eufemisztikus megfogalmazása) – lásd a három évvel ezelőtti kölni újévi incidensek esetét? Vagy az információknak az egyik lehetséges perspektívára nézve már eleve megbélyegző bemutatása (például olyan címkék, mint a szélsőjobb, illiberális igazságtalan használata legitim politikai opciókra)?

Vajon álhír – például – az az Andrei Pleşu, Andrei Cornea, Mihaela Miroiu, valamint más vezető értelmiségiek és újságírók által hangoztatott információ, mely szerint a házasságról szóló népszavazáson feltett kérdésében állítólag a kormány valamiféle tisztátalan szándéka rejlett, sőt „a román állam nemzeti érdekeinek aláásására irányuló lépés” (!), másképp mondva a népszavazás alkalmával állítólag

másról szólt a szavazás, mint az egy férfi és egy nő közötti házasság megfogalmazásának alkotmányos szintre emeléséről?

4. Ha igen, akkor miként segíthet az álhír jelenségének visszaszorításában egy gimnáziumban, középiskolában oktatott tantárgy, amikor olyan emberek, mint Andrei Pleşu, Andrei Cornea és a többi, és a többi, akik a román társadalom értelmiségi elitjeihez tartoznak, ennyire sebezhetők e jelenséggel szemben? Vagy még rosszabb, (szándékosan?) közreműködnek hamis hírek terjesztésében?

5. A tantárgy azoknak a hamis híreknek a visszaszorításában is segíteni fog, melyeket azok tábora terjeszt, akik a tantárgyat javasolják (vagy kikényszerítik) – vagy csak az ideológiai opponenseik által terjesztett „hamis hírek” visszaszorításában? Másképp mondva, bármit mondanak a „történelem jó oldalán” állók, az a priori és ellenőrzés nélkül „megbízható” lesz, míg azok a dolgok, melyeket – például – a konzervatívok, a keresztények, vagy azok mondanak, akik nincs szerencséjük a „jó oldalon” állni, azok a priori és ellenőrzés nélkül „álhírek” lesznek?

6. Mert ha ez így van, akkor vajon nem egy régi trükk tanúi vagyunk – annak, hogy álnév mögé rejtenek egy illiberális gyakorlatot? Amit a felvilágosult paternalizmus csomagolásában adnak el: mi majd megvédünk benneteket a félrevezetés veszélyeitől. Egyáltalán nem újdonság ál- vagy hangzatos név mögé rejteni a cenzúrát és a szólásszabadság ellenőrzését. Sztálin idejében nem a „proletariátus diktatúrája” volt az amerikai kommunisták szlogenje, hanem a „béke, munkahelyek és demokrácia”. Ugyanígy,

a mai „neoliberálisok” sem azt fogják mondani, hogy az ideológiai opponenseik szólásszabadságát akarják cenzúrázni, hanem azt, hogy „az álhírek jelenségét akarják visszaszorítani”.

7. Amúgy mióta szokás törvénytervezettel bevezetni tantárgyakat a közoktatásban? Még jó, hogy nem törvénytervezettel írjuk elő az egész tanmenetet – vagy talán így kellene?

Amit tényleg tanítani kellene, az a kritikus szellem és az ítélőképesség, de ezeket nem lehet ilyen törvénytervezettel elérni. A félrevezetéssel szembeni ellenállást az általános műveltség növelésével lehet létrehozni, ami tényleg az oktatás célja – és ehhez nem kell külön tantárgy.

Az oktatásnak nem álhír-meghatározási (relatív és szubjektív) kritériumokat kell definiálni – hanem a nem-ideologizált információk és gondolkodásfejlesztés olyan szintjét kell biztosítania, mely elegendően tartalmas ahhoz, hogy az iskolát elvégző a személyes tapasztalatának megfelelően építhesse fel ítélőképességét.

(A „dezinformálás elleni” kezdeményezések témájára egy jövendőbeli cikkben fogok majd kitérni.)

A címet és az alcímeket a szerkesztőség adta.