// 2025. november 14., péntek // Alíz

Viharos beszerzés: kitört a korvett-botrány

// HIRDETÉS

A hadügyminiszter úgy tesz, mintha szélcsend volna, és semmit sem tudna.

Felfüggesztette a korvettek beszerzési eljárását Andrei Ignat fegyverzetért felelős államtitkár, sőt feljelentést is tett a katonai ügyészségen, mert szerinte az eljárás nem törvényesen zajlik. Erről pénteken értesítette Gabriel Leş védelmi minisztert, hogy ez utóbbi ma azt nyilatkozza: nem tudja pontosan, hogy mi gyanús a korvettek beszerzésénél, és inkább az ügyészégre hagyja a részletek kiderítését. 

„Tájékoztatást kaptam, hogy gyanú merül fel az eljárás törvényességével kapcsolatban, és hogy az egyik résztvevő megtámadta a közigazgatási bíróságon a beszerzést szabályozó kormányhatározatot. Nem tudok véleményt mondani, az ügyészégre bízom, hogy derítse ki az igazságot” – mondta el a Digi 24 megkeresésére a védelmi miniszter. Hozzátette: az ügyészséget csak azért vonták be, hogy szavatolják a beszerzés törvényességét.

A PSD szabotálja Románia és a NATO védelmét?

Ovidiu Raeţchi, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője meglepetésének adott hangot, hogy ismét csúszik a korvett-beszerzési program. A védelmi bizottság alelnöke érthetetlennek nevezte, hogy egy olyan program, amelyet a Szociáldemokrata Párt (PSD) teljesen ellenőriz, és amelyet az elnöki hivatal és az ellenzék is támogat, másodszor is elakad. Szerinte felmerülhet, hogy készakarva teszik, hogy védelem nélkül hagyják a NATO dél-keleti szárnyát.

Bogdan Rodeanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője szerint ez nem csak nemzeti, hanem nemzetközi kérdés is, hisz Románia vállalta, hogy hozzájárul a NATO és az Európai Unió keleti határainak védelméhez. Az USR Facebook-bejegyzése szerint Dragneáék a korrupció gyanúja nélkül egyetlen beruházást sem képesek megvalósítani, és ebből a cirkuszból kizárólag a fekete-tengeri hegemóniára törekvő Oroszországnak van haszna. Rodeanu szerint Dragneának meg kell értenie, hogy 'a hadsereg modernizálása nem a Kormányprogram című kifestőkönyv egy lapja, hanem nemzeti és nemzetközi prioritás'.

Nem kis pénz

Gabriel Leş védelmi miniszter december 5-én arról tájékoztatott, hogy a korvett-beszerzési programmal tartják a határidőket, és éppen egy belső auditot folytattak az 1,6 milliárd eurós beszerzési ügyben. 

A kormány a haderő-fejlesztési terv részeként tavaly február 15-én határozott a multifunkcionális korvettek beszerzéséről.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro