Kövesi nem hagyja magát: perel a leváltása miatt

Strasbourgban vág vissza a volt főügyész. Addig is el kell valahogy igazgatni DNA-t, de Kövesi óta nincs igazi vezetője és arca a korrupcióellenes harcnak.
Hirdetés
A strasbourgi Európai Emberjogi Bírósághoz fordult Laura Codruța Kövesi, a DNA volt főügyésze még decemberben a júliusi leváltása miatt, közölte ma a főügyészség.
 
Kövesi megmutatja, hogy vérbeli jogász: azzal a fő indokkal támadta meg az őt leváltó rendeletet, hogy az több emberi jogot is sért. A volt főügyész azt használja ki, hogy a leváltásának szükségességét az alkotmánybíróság mondta ki úgy, hogy
  • ez ellen nem lehet fellebbezni a hazai jogrendszerben;
  • ő személyesen nem is volt része a jogi konfliktusnak, amelyet az alkotmánybíróság az igazságügyi miniszter és az államelnöki hivatal között állapított meg. Így őt nem is idézte be az alkotmánybíróság, és nem is védhette meg magát.
 

Nincs arc a harchoz: stabil az ideiglenesség

Nem nevezett ki újabb ügyvivő főügyészt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vezetősége mai ülésén, inkább úgy döntöttek, hogy a teendőket az eddigi helyettes főügyész, Călin Nistor lássa el. Az eddigi ügyvivő főügyész, a Laura Codruța Kövesi menesztése után ideiglenesen kinevezett Anca Jurma tegnap jelentette be, hogy mégsem vállalja tovább a DNA vezetését.
 
A DNA belső szabályzata értelmében sorrendben Călin Nistor és Marius Iacob helyettes főügyészek kerülnek az intézmény élére – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget Augustin Lazăr, a főügyészség vezetője, akit egyébként az igazságügyi miniszter ugyanúgy le kíván váltani, ahogy azt Kövesivel tette. Amit a miniszter egyelőre nem tud elérni, az az, hogy Klaus Iohannis elfogadja a javaslatát, és a konstancai Anca Floreát nevezze ki a DNA élére. 
 

Anca Jurma egyébként magyarázkodni volt kénytelen, 

miután botrány tört ki a DNA Bihar megyei részlegén. Egy nagyváradi ügyvéd hozta nyilvánosságra azt a felvételt, amelyen korrupcióellenes ügyészek azt latolgatják, hogyan zsarolják meg a váradi táblabíróság egyes bíráit, hogy nekik kedvező döntéseket hozzanak a korrupciós perekben. Bár a DNA és az Igazságügyi Felügyelet is vizsgálatot ígért a felvétel tartalma miatt, ma két bírói egyesület is – némileg megkésve, de – tisztázást követelt.
 
Hat hónapos ügyvivő főügyészi mandátumának utolsó napján kiadott közleményében Anca Jurma rámutat, nehezen vállalta el a tisztséget fél évvel ezelőtt. „Az azóta eltelt időszakban megtettem mindent annak érdekében, hogy a DNA jól működjön, az intézményt övező ellenséges légkör dacára” – fogalmaz, hangsúlyozva, egyik fő célkitűzése az volt, hogy a nyomozások a törvényi előírások betartásával folyjanak, illetve hogy „bizonyítékokkal alaposan alátámasztott” bűncselekményekről szóló dossziékat küldjenek a bíróságra. 
 
Anca Jurca közleményében kiemeli, a DNA-nak nincsenek célpontjai, a törvény szabta hatásköre alapján kell eljárnia, feladata a magas szintű korrupció visszaszorítása a büntetőjog által előírt eszközökkel. „Úgy gondolom, hogy amíg van korrupció Romániában, a DNA-ügyészeknek meg kell adni a törvényi és tényleges lehetőséget arra, hogy korrekt módon és szakszerűen kezeljék az ügyeket, anélkül, hogy megfélemlítenék őket” - hangsúlyozza.
 

Túl messzire mentek

Az ügyvivő DNA-főügyész hozzáteszi, nagyra értékeli azon kollégái munkáját, akiknek mindenféle nyomásgyakorlás ellenére, nagy áldozatok árán is sikerült bebizonyítaniuk súlyos korrupciós tetteket, függetlenül az ezekben érintettek rangjától vagy ismertségétől, illetve sikerült behajtaniuk az államnak okozott kárt. 
 
„De soha nem fogok egyetérteni az igazságszolgáltatási folyamat során előforduló visszaélésekkel, függetlenül attól, hogy kik követik el ezeket. Ilyen visszaéléseknek nem szabadna létezniük, ha pedig léteznek, büntetést érdemelnek. Hiszek a tiszta kézzel megvalósított igazságszolgáltatásban. Nem értek egyet azzal a móddal sem, ahogyan egyes ügyészek kifejezik szakmai vagy személyes elégedetlenségeiket, rejtett, törvénytelen, etikátlan, bírókhoz és ügyészekhez méltatlan módszereket alkalmazva. Azt hiszem, túl messzire mentek, ezeknek a praktikáknak véget kell vetni” – fogalmaz Jurma, majd reményét fejezi ki, hogy független és feddhetetlen ügyész veszi majd át a DNA vezetését.
 
A DNA élére Toader miniszter által kiszemelt Adina Florea is azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy rendet tenne a DNA háza táján, mert úgy véli, halmozódnak a visszaélések az intézményben.

Hirdetés