Becsukták a 48 órás kiskaput: azonnal kiteszik a bántalmazót otthonról

Idéntől a rendőrök azonnal lépnek, ha valaki a családtagjaival erőszakoskodik, nem kell bírói végzésre várni.
Hirdetés
 Még inkább érdemes lesz jelenteni ezentúl a bántalmazást akkor is, ha az agresszor családtag: idéntől már a helyszínre kiszálló rendőrök is elrendelhetik és végre is hajthatják az erőszakos fél távoltartását. Pontosabban már december 28-tól van erre jogosultságuk a rendőröknek, de gyakorlatilag idéntől lépnek fel határozottabban a családon belüli erőszak eseteiben, közölte ma az országos rendőrparancsnokság. 
 
Eddig a rendőrök csak korlátozottan intézkedhettek, csak a megtörtént bántalmazást volt joguk megállapítani, a további bántalmazás veszélyét nem. Az erőszakosan fellépő családtag ideiglenes távoltartására vonatkozó végzést csak bíró állíthatta ki legtöbb 48 órával az erőszakos tett megállapítása után. Bár az ezt lehetővé tévő törvénymódosítást már nyáron megszavazta a parlament, 
 

mostanig tartott, amíg kidolgozták és jóváhagyták a rendőri fellépés mikéntjét.

Ideiglenes, azaz öt napig érvényes távoltartást akkor rendelhet el a hatóság, ha a bántalmazó családtagjai életét, testi épségét vagy szabadságát fenyegeti. 
 
Rendőrök akkor járhatnak el ilyen ügyekben, ha az áldozat vagy egy tanú írásban vagy szóban feljelenti az agresszort akár telefonon is, sőt hivatalból is kötelességük eljárni, vagyis ha a rendőrök maguk észlelik az erőszakos tettet feljelentéstől függetlenül. 
 
Az első dolguk ilyenkor a támadó és az áldozat szétválasztása, és hogy megszüntessék a további fizikai erőszak azonnali kockázatát. Ki kell kérdezniük a feleket fizikai hogylétükről, és ha indokolt, ki kell hívniuk a mentőket. Ezután tájékoztatják úgy az áldozatot, mint az elkövetőt a jogaikról, kötelességeikről, és hogy milyen intézkedéseket készülnek foganatosítani.
 
Ha az eset súlyossága megköveteli, vagy a kiszálló rendőrök más bűntényt is észlelnek, értesítik a rendőrség speciális szerveit, és igyekeznek rögzíteni, begyűjteni a bizonyítékokat.
 

A további támadás kockázatát a rendőrök 21 kérdéses űrlappal mérik fel,

ahol az első hét kérdés a kifejezetten súlyos esetekre vonatkozik. Azonnal meg kell kérdezzék az áldozattól, hogy az agresszor próbálta-e korábban őt megölni, vagy fordított-e az áldozat ellen fegyvert vagy más olyan tárgyat, amellyel sérülést tudott okozni. Ki kell kérdezzék az áldozatot arról is, szenvedett-e sérülést, zúzódásokat, vágást, szúrást, lövést, égést, csonkítást. 
 
Ha az első hét kérdés közül kettőre az áldozat igennel válaszol, a rendőr azonnali kockázatot állapít meg, és kiállítja az ideiglenes távolságtartási végzést. Az intézkedő rendőr ekkor minimális időt hagy a támadónak, hogy összeszedje a lakásból a legszükségesebbeket, a személyi iratait, pénzt, gyógyszereit, és eltávolítja a lakásból. 
 
Más intézkedésekkel is védheti az áldozatot: meghatározhatja, hogy az elkövető legfeljebb milyen közel mehet az áldozathoz, családtagjaihoz, a lakásukhoz, a családtagok munkahelyéhez vagy iskolájához, illetve ha az elkövető fegyvert tart, akkor azt is át kell adnia a rendőröknek.
 
Eddig 4500 rendőrt képeztek ki arra, hogyan járjon el ilyen ügyekben.
 

Ha valaki túlzásnak tartja, hogy a rendőr az erőszakba torkolló családi afférokba is beleszólhat,

gondoljon bele, hogy országszerte 35 623 ilyen esetet jelentettek tavaly az első 11 hónapban (a decemberi eseteket még nem összesítette a rendőrség). Ezeknek közel a tizedében, 3483 esetben hozott távolságtartási végzést a bíróság, áll a rendőrség közleményében
 
A jelentett családi bántalmazások 52,3 százaléka városon, 47,7 százaléka vidéken történt. Túlnyomó többségük (58,6%) verés vagy más erőszakos cselekedet volt, 21,33 százalékuk a család elhagyása, 7,25 százalékuk fenyegetés volt, az esetek 3,71% százalékában pedig nem tartották tiszteletben az áldozatvédelmi intézkedéseket. A bántalmazó cselekmények háromnegyedét az elkövető és áldozat otthonában követték el.

Hirdetés