Dăncilă ajándéka: karácsonyig kiderül, ki építi meg az autópályát Brassó és Ploieşti között

Öt magánberuházó érdeklődik, egyik sem román.
Hirdetés
Egyelőre meglepően jól halad a Ploieşti és Brassó közötti sztráda megépítésének az előkészítése: a kormány a hét elején már bejelentette, öt magánberuházó jelentkezett be a sztráda megépítésére, a csütörtöki tanácsülésen pedig Viorica Dăncilă miniszterelnök közölte, a hét végéig ki is derül, kik nyújtották be a nyertes pályázatot.
 
A szerződés egyébként 24 évre szólna, a munkálatokra 1,36 milliárd eurót költenének az előzetes becslések szerint. A Hotnews egyébként úgy értesült, két kínai, egy osztrák, egy spanyol és egy török cég pályázta meg a sztrádaépítést.
 
Viorica Dăncilă korábban azt ígérte, 2019-ben már elkezdődhet a munka érdemi része, 2025-ben pedig el is készül a sztrádaszakasz. A DN1-es jelzésű országút ezen szakasza a legforgalmasabb, és egyben a legveszélyesebb az országban. 

 

Hirdetés