// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

PSD-s ellendrukker: A Nyugati Szövetség csupán politikai-választási projekt

// HIRDETÉS

És amúgy sem lesz képes semmit megvalósítani.

A kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) továbbra is ott pocskondiázza a négy ellenzéki, nemzeti liberális párti (PNL) polgármester által tető hozott Nyugati Szövetséget, ahol éri. 

Most éppen  Dorel Căprar, a párt parlamenti képviselője és Arad megyei elnöke ment neki a Kolozsvár, Temesvár, Nagyvárad és Arad társulása nyomán létrejött szövetségnek, mondván: az semmit sem ér, csupán a politikai imázsépítést szolgálja a tavaszi európai parlamenti választások előtt.

Szerinte a Nyugati Szövetség csupán „politikai-választási szövetség”, legalábbis Gheorghe Falcă aradi polgármester számára.

Căprar szerint a PSD irányította kormány is támogatja a helyi közösségeket, és egyébként is, országos szinten jelenleg összesen 391 helyi szintű, önkormányzatok közötti társulás működik különböző közös infrastrukturális projektek megvalósítására.

Vagyis a négy liberális polgármester projektjében semmi új, de legalább semmi elítélendő sincs – így  Căprar.

A PSD-s politikus egyenesen azt állítja, hogy a négy elöljáró által megvalósítani kívánt autópályák vagy gyorsvasutak a kormány prioritás-listáján is szerepelnek, és amúgy sem építhetnék meg őket, mivel ez meghaladja a hatáskörüket, egy autópálya ugyanis az országos úthálózat része.

Nem így gondolja ugyanakkor Déva liberális polgármestere, Florin Oancea, aki közölte: jövőre ő is csatlakozni kíván a Nyugati Szövetséghez.

Mint ismeretes, a négy elöljáró a bukaresti tökéletlenkedést és központosítást megelégelve döntött úgy, hogy a szövetség révén közvetlenül Brüsszelnél pályázza majd meg az infrastrukturális fejlesztésekhez szüksége forrásokat. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro