Négy erdélyi város faképnél hagyja Bukarestet, és a saját sarkára áll

Kolozsvár, Nagyvárad, Arad és Temesvár a hétvégén hivatalossá teszi koalícióját.
Hirdetés

A mai Románia négy leggazdagabb városa, egyben a történelmi Erdély, a Partium és a Bánság legfőbb városai összefognak, és megalakítják a Nyugat Szövetségét. A hírt néhány héttel ezelőtt jelentette be Kolozsvár, Arad, Nagyvárad és Temesvár elöljárósága. Az újdonság az, hogy szombaton Temesváron aláírják az együttműködési szerződést, és hivatalossá teszik a szövetség működését jelezve, hogy tényleg komolyan gondolták az összefogást.

A négy városban közös, hogy mindegyik élén a Nemzeti Liberális Párt (PNL) polgármestere áll. Nicolae Robu, Emil Boc, Ilie Bolojan és Gheorghe Falcă megunták, hogy állandóan a markukat tartsák Bukarestnek, ezért úgy döntöttek, hogy egymást segítve függetlenítik magukat a fővárosi politikától, és inkább Brüsszel irányába tekintenek. Meggyőződésük, hogy csak akkor tudnak fejlődni, ha Bukarestet megkerülve, minél több európai uniós finanszírozású projektben vesznek részt.

A temesvári önkormányzat közleménye tudatja, hogy más erdélyi önkormányzatok is érdeklődést mutattak a kezdeményezés iránt, ezért megváltoztatják nevüket a Nyugati Négyesből Nyugati Szövetségre (Alianța Vestului, rövidítve AVE), hogy ezzel is hangsúlyozzák, a szövetség bármelyik önkormányzat számára nyitott.

Hirdetés

A kezdeményezés a gyulafehérvári nyilatkozat szellemiségében arra irányul, hogy a városok megosszák egymással értékes gazdasági, műszaki, szervezési ismereteiket és tapasztalataikat (a know howt), kapcsolják össze az egyes városokat gyorsforgalmi utakkal, ugyanakkor a kultúra, az oktatás, az egészségügy, a sport vagy a turizmus révén is, írja a közlemény.

Ahogy mondani szokás, egy fecske nem csinál nyarat, de négy nagyobbacskának már lehet, hogy sikerül. 

Hirdetés