// 2024. október 1., kedd // Malvin
Erdély

Így „föderalizálódik” Románia: a kormány nem akar befektetni az infrastruktúrába

Van remény? Erdély, a Partium és a Bánság szövetséget köt, hogy fejlesztési stratégiák terén bár, de leváljon a bukaresti bojárkormányról.

A „Dăncilă” becenéven is ismert Dragnea-kormány politikája – ami többek között arról szól, hogy határozottan elutasítja az európai pénzek felhasználását –  közvetlenül odavezet, hogy Románia elmaradottságba süpped, de váratlan másodlagos hatásai is vannak.

Négy nagyváros, Kolozsvár, Arad, Temesvár és Nagyvárad – polgármestereiken keresztül – bejelentette a Nyugati Szövetség létrehozását, hogy hozzáférhessenek az európai pénzekhez, mert a bukaresti kormány akadályozza őket ebben.

A gazdasági fejlődés teljében lévő közösségeket vezető négy polgármester tudja, hogy városaik növekedési folyamata nem tart sokáig infrastruktúra, különösen szállítási infrastruktúra, gyorsvasút és autópályák nélkül. Egy ötödik város, Aranyosgyéres is bejelentette csatlakozási szándékát a Nyugati Szövetséghez.

Ez a példa országos szintű jelenséget indíthat el.

Amint egyre több polgármester rájön, hogy csak nyerni tudnak ezzel, mind a városaik számára, mind politikai szempontból – hiszen minden megvalósult infrastruktúraprojekt gond nélkül biztosítja majd az újraválasztásukat –, ilyenfajta szövetségeket fognak kezdeményezni. Miért ne követnék a moldvai polgármesterek is erdélyi és bánsági kollégáik példáját?

Hiába szerveztek a moldovai megyék kétségbeesett lakosai felvonulásokat azokért az autópályákért, melyek kihúznák Románia legszegényebb régióit az elszigeteltségből! Hiába terjesztették óhajaikat a minisztériumok elé! Senki sem mozgatta egyetlen ujját sem!

Ugyanez a helyzet délen, mely szintén egy fejlődési esélyek nélküli megyékből álló övezet! Talán itt is akad néhány bátrabb polgármester, aki majd közvetlenül Brüsszeltől kér pénzt, kikerülve Bukarestet, ahol amúgy sem nyit ajtót nekik senki.

Eddig jól működött az a stratégia, hogy az országot fejletlenségben kell tartani,

mert az európai pénzeket nehezebb ellopni. A dolgok menete alapján a jövőben ez még jobban fog működni. A kormány már nem küld új projekteket az Európai Bizottságnak, amely véglegesen blokkolni fog bármilyen jelentősebb befektetést Románia infrastruktúrájába. Projektek híján a Bizottságnak nincs mire fizetnie, az összegeket nem fogják lehívni, a polgármesteri hivatalok kizárólag az állami költségvetéstől függnek majd, ami abszolút politikai ellenőrzést jelent.

Létfontosságú e monopólium felszámolása. A közösségeknek el kell gondolkodniuk azon, nem jobb-e, ha a saját kezükbe veszik a sorsukat és megpróbálnak a saját szakállukra fejlődni.

Ez egy bizonyosfajta „föderalizálás”,

nem az állam egységes jellegének szétverése értelmében, hanem egy, a társadalom érdekei ellen irányuló döntéshozatali monopólium lerombolása érdekében.

Ha minél több ilyenfajta „szövetség” jelenne meg, a Győzelem-palotában ülők ráébrednének politikáik hatástalanságára. Az európai pénzekhez való hozzáférés kicsúszna a kezeik közül és hiába igyekeznének továbbra is blokkolni az infrastruktúraprojektek fejlesztését, ha azokról regionális szinten döntenének.

De ehhez kezdeményezőkészségre és bátorságra van szükség. Főleg az ország déli és keleti részén, ahol a leghátrányosabb helyzetű megyék vannak. Románia egy alulról jövő nyomásgyakorlás nélkül gazdaságilag polarizált országgá válik, néhány viszonylag virágzó megyével, Bukaresttel és egy nagy beruházási sivataggal, melyet elhagy az aktív munkaerő, és fejletlenségbe süllyed.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.