Sorban, az emlékművet fikázó Cristian Tudor Popescunak, a feltehetően mit sem sejtő Mark Zuckerbergnek, no meg a román szocdemeknek. Utóbbiaknak 18 pluszosan.
Ugye, az van, hogy a centenárium évében a románok úgy érezték, feltétlenül kell még egy egyesülési emlékmű Gyulafehérvárra, ahol anno a nagy esemény megtörtént. A művelődési minisztérium ki is írt egy szép pályázatot, amelyet egy Mihai Buculei nevű szobrász nyert meg, mégpedig a fenti képen látható műemlék tervével. Az alkotás több mint 20 millió kemény lejbe került, tokkal-vonóval, olyan magas, mint egy hétemeletes tömbház, és a három összehajló kereszt valóban emlékeztet a Facebook híres kezdőbetűjére.
Igen ám, de a közvélemény alaposan kikezdte a fura formájú művet, sőt, a trendi forma elérte a nemzetközi internetes préri ingerküszöbét is. Idehaza nem kisebb véleményvezér esett neki (no, nem baltával, csupán szavakkal), mint Cristian Tudor Popescu újságíró. Aki, persze, kritikájában a magyarokat is nyelvélre hányta. Idézünk kicsit:
„Amit látunk, az három, úgymond, fraternizáló kereszt, felül összehajlították őket. Azt hiszem, azért három, mert három ország egyesült. Felül, ugye, összehajolnak, és ezért nevezik az emberek Facebook-emlékműnek. Mert az az F betű a Facebook-ból. (…) Megvan nekünk az ortodox katedrális, ahol Ferdinándot és Máriat megkoronázták. Minek kell még három görbe keresztet kitegyünk? Mi az a kereszt? Az egyesülés szimbóluma? Három kereszt? A kereszt a romániai, erdélyi, moldvai és havasalföldi keresztények jelképe. De az oroszok jelképe is, akik katonasággal bábáskodtak Nagy-Románia születésénél, és a magyarok jelképe is, akik katonasággal szálltak szembe az 1918-as egyesüléssel.”
Nos, ezt már nem hagyhatta szó nélkül Mircea Hava, Gyulafehérvár polgármestere. Egyrészt odasózott egy szelídet Popescu mesternek, mondván, hogy ő nem bánja a véleményvezér kritikáját, az ilyesmit nyugodtan ki lehet mondani, mert az egyet nem értés is egyesíteni tudja az embereket.
Utólag azonban valószínűleg feldühödött egyes kommenteken a polgármester úr (olyan is akadt, aki, hát, izé, egy nagy faszhoz hasonlította az emlékművet), mert – legalábbis a Digi 24 hírportál szerint – visszatért és jól megmondta a magáét Mark Zuckerbergnek is, és ki tudja, miért, a szociáldemokratáknak is. Idézzük:
„Felszólítom Mark Zuckerberget, helyezzen egy, a gyulafehérvári vár alakját formázó csillagot a Facebook udvarára. Így korrekt, legyen a dolog kölcsönös! Ja, a szocik eleinte azt akarták, hogy a gyulafehérvári emlékmű hasonlítson Codrin Ștefănescu fejére, de én bizony nem fogadok be pornóságokat a váramba!”
Hogy mindenki értse: Codrin Ștefănescu nagybojár, a Szociáldemokrata Párt főtitkára, és hát, izé, a fejformája alapján elég obszcén gúnynevet kapott: pulă cu urechi, vagyis fülesfasz.
Amúgy, békesség, és szép hosszú hétvégét kívánunk mindenkinek.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.