// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Csúcsra hág a múlt utáni vágyódás Váradon: már a halottak is nosztalgiázhatnak

// HIRDETÉS

Mit elektromos buszok, Ady városában a halottaskocsi is az.

Azt, hogy a nagyváradi városvezetés megszeretné ismételni a száz évvel ezelőtti bravúrt, amikor a Pece-parti Párizst a legfejlettebb városok között tartották számon, tudtuk. És azt is, hogy Ilie Bolojan sok mindenben próbálja elődjét, a városépítő Rimler Károlyt utánozni.

Ezt azonban nem gondoltuk volna: a közterület-fenntartó vállalat retro halottaskocsit szerzett be. Igaz, ez csak kinézetében idézi a múltat, ugyanis elektromos. A Magyarországról vásárolt, fekete színű járművel a halottakat fogják utolsó útjukra, a Rulikovszky temetőbe kísérni.

Ez óránkénti tíz kilométeres sebességgel is képes (!) haladni, tehát a gyásznép lépésben kísérheti, és zajt sem csap, nem zavarja a temetési szertartást, sorolta előnyeit Liviu Andrica, a vállalat igazgatója. Csak hab a tortán, hogy még a környezetet is kíméli, igaz, több mint 15 ezer euróba került.

Ennek kevésbé elegáns, fehér változata is van, szám szerint kettő, a golfautóra emlékeztető járműveket szintén közterületen hasznosítják: az akvaparkba szállítják velük az élelmiszert, tisztítószert. Egyenként 9400 eurót fizettek értük.

Előnyük, hogy bármely 220 voltos konnektornál feltölthetők, és mivel a következő töltésig 50-60 kilométert is meg tudnak tenni, a forgalomba is beíratják őket, hogy a nosztalgiából a járókelőknek is jusson.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.