Románia már megint egy turisztikai vásáron égeti magát

Későn fizetett, ezért nem szerepel a világ egyik legnagyobb turisztikai eseményének szóróanyagain.
Hirdetés

Románia negyedmillió eurót fizetett azért, hogy helyet biztosítsanak számára a londoni turisztikai vásáron, a World Travel Marketen, de mivel későn fizette ki a beugrót, már nem került bele a vásár katalógusába, és a pannókról is lefelejtették. A jelen lévő román turisztikai ügynökségek panaszkodnak: csak azok tudnak arról, hogy Románia is jelen van a vásáron, akik véletlenül belebotlanak a pavilonba.

A londoni vásár nem a közönségnek, hanem kifejezetten a szakmának szól, így általában célzottan, a katalógus alapján érkeznek a látogatók, a ügynökségek is ez alapján állítják össze találkozóikat partnereikkel. Mivel Románia kimaradt a kiadványból, gyakorlatilag olyan, mintha ott se lenne.

A minisztérium mindenesetre elégedett:

Míg más országok arra törekszenek, hogy egymást felülmúlva minél látványosabb és ötletesebb standdal álljanak elő, addig a román stand olyan, mint egy beépítetlen, „parlagon” hagyott terület, írja a Profit.ro. Az egyik román utazásszervező megjegyzi, a szegényes standdal Románia egy olyan ország benyomását kelti, melynek nincsen identitása. Miközben a minisztérium azzal dicsekszik, hogy idén már 300 négyzetmétert béreltek, mert olyan nagy az érdeklődés a szállodák, ügynökségek, utazásszervezők részéről.

Hirdetés

Az, hogy Románia mennyire nem tudja reklámozni magát, idén márciusban is kiderült. Akkor Berlinben égettük magunkat.

 

Hirdetés