Újabb adag amerikai Patriot rakétára költötték az adólejeinket

Az örömhírt a védelmi miniszter jelentette be.
Hirdetés

Ahogy az egy hűséges – és főleg a pénztárcáját készségesen megnyitó – szövetségeshez illik, Románia újabb újabb három Patriot rakétavédelmi rendszer vételárát utalta át az amerikai gyártónak.

A védelmi minisztérium tranzakciójáról Mihai Fifor tárcavezető számolt be egy Facebook-bejegyzésben.

A miniszter emlékeztet, 2017 novemberében megkötötték az első üteg beszerzéséről szóló szerződést, és a napokban kifizetett másik hárommal együtt lezárult a Patriot-beszerzés első szakasza. A négy rakétaüteg a légierőhöz kerül majd, az elsőt a tervek szerint 2019 közepén szállítják le, és egy évvel később válik működőképessé.

A Patriot rendszereket kezelő katonák kiképzése 2019 márciusában kezdődik az Amerikai Egyesült Államokban. 

Hirdetés

Románia négymilliárd dollárért összesen hét Patriot típusú rakétavédelmi üteget vásárol az USA-tól, a beszerzésről szóló törvényt tavaly novemberben fogadta el a parlament. 

A hivatalos közlés szerint a hét föld-levegő rakétarendszer megvásárlása az ország biztonságát szolgálja, a légvédelem hozzájárulhat Románia és a térség biztonságának növeléséhez, ugyanakkor megerősíti az Amerikai Egyesült Államokkal kötött stratégiai partnerséget is. 

Az aerikai rakéták beszerzéséről szóló tavalyi bejelentés meglepetést okozott Bukarestben, mivel a sajtó még arról cikkezett, hogy alternatívaként olyan, az európai MBDA által gyártott Aster rakétaelfogók beszerzése is felmerült, amilyeneket az olasz és francia hadsereg használ.

De mi is az a Patriot-rakétarendszer?
Az amerikai Patriot-rendszer tulajdonképpen egy föld-levegő rakéta, amit egy radar irányít a célra. Elsődleges feladata az ellenséges taktikai ballisztikus rakéták megsemmisítése. Az elnevezése – magyarul hazafit jelent – a Phased array Tracking Radar to Intercept on Target rövidítése, ami azt jelenti, hogy a rakétát röptében folyamatosan a célon tartja a radar.
A Patriot-rendszert az amerikai haderőben rendszeresítették az 1980-as években, először az 1991-es Öböl-háborúban vált széles körben ismertté. A fegyverrendszerből azóta vásárolt Németország, Kína, Görögország, Izrael, Japán Hollandia, Szaúd-Arábia, Kuvait, Spanyolország és az Egyesült Arab Emírségek.
Lengyelország után Románia a második közép-kelet-európai állam, amely saját Patriot-rendszert vásárlásáról ír alá megállapodást Washingtonnal. A varsói vezetés július elején írta alá a szerződést.
 

Hirdetés