Az első üteg 2020-tól állhat hadrendbe.
Ünnepség keretében írták alá szerdán este a Patriot légvédelmi rakéták megvásárlására vonatkozó szerződést, az eseményen Mihai Fifor védelmi miniszter és Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete is részt vett - közölte a védelmi minisztérium.
A közlemény rámutat: 2019 második felében érkezik meg Romániába az első Patriot légvédelmi rakétarendszer, amely 2020-ra válik teljesen működőképessé.
A közlemény szerint a hét föld-levegő rakétarendszer megvásárlása az ország biztonságát szolgálja, a légvédelem hozzájárulhat Románia és a térség biztonságának növeléséhez, ugyanakkor megerősíti az Amerikai Egyesült Államokkal kötött stratégiai partnerséget is.
Mihai Fifor miniszter köszönetet mondott az amerikai partnereknek, és értékelte, hogy Románia egyre fontosabb szövetségese a NATO-nak.
A miniszter kihangsúlyozta, hogy Románia számára rendkívül fontos az Egyesült Államokkal kötött stratégiai partnerség megerősítése, a Patriot rakéták vásárlásáról szóló szerződés megkötése pedig egy hosszútávú együttműködés első lépését jelentik.
Hans Klemm nagykövet ismét hangsúlyozta: az Egyesült Államok értékelte, hogy Románia a nemzeti össztermék két százalékát a védelemre fordítja, de méltatta az ország NATO-ban betöltött szerepét is.
A védelmi minisztérium képviselői szerint Romániának, EU- és NATO-tagországként kötelessége fejlesztenie az ország védelmét és biztonságát.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.