Megint itt van október 31., és megint beindult a vita. Hogy most akkor Halloween a miénk, vagy nem a miénk. Sátánista orgiák, vagy éppen vidáman vigyorgó töklámpások napja-e. Elvetendő, kommersz amerikai import hülyeség, vagy csendben meghonosodott mindenévi valóság. Szentségtörés, vagy életünk elfogadható része. És az ellentétpárok sorát lehetne folytatni.

A magunk részéről nem kívánunk pálcát törni egyik nézet fölött sem, legfeljebb a megnyilatkozások stílusát látván tudjuk kicsit csóválni a nyakunkon dagadó töklámpást, függetlenül attól, hogy napalmmal kívánja valaki kiirtani a fejünkből ezt az ünnepet, vagy éppen eltartott kisujjal fanyalog, mondván, hogy ja,

ilyen primitívek vagyunk mi, magyarok: inkább disznókat gyilkolászunk kéjesen. És részegen.

És persze el tudunk gondolkozni a mai naphoz köthető hagyományon. Amely nem éppen tegnapi, és nem is amerikai. Bárki, aki – például ahelyett, hogy tajtékzik, vagy éppen fanyalog – felüti a Wikipédiát, percek alatt értesülhet arról, hogy a töklámpás fémjelezte hagyomány valahonnan ír földről származik, és a kivájt, faragott, gyertyával belülről megvilágított céklák, tarlórépák az eme jeles napon a túlvilágról kiszabaduló rossz szellemek ellen nyújtottak védelmet. A Halloween amerikai változatáért sem az amerikaiakat kell okolni (kik is azok az amerikaiak?), hanem inkább az ír bevándorlókat, akik átvitték fogaik közt a hagyományt az Atlanti-óceán túlsó partjára. Ja, a sütőtökért viszont nyugodtan lehet szidni a tengeren túliakat, ugyanis ők voltak azok, akik ejtették a céklát meg a tarlórépát.

Na de hogy állunk a hazai pályával? Mi közünk nekünk az írekhez? Hát, sok nincs, ez tény. Viszont

a töklámpással való világítás szokása Magyarhonban is élt, legalábbis a legendárium szerint.

Persze, nem holmi szellemeket ijesztgettek vele őseink. Konkrétabb dolgokra vetettek vele fényt. Van egy egészen híres példa is a hazai töklámpásokról. A hetedik magyar királynak, Árpád-házi Salamonnak voltak bizonyos afférjai unokatestvéreivel, Gézával és Lászlóval. Melynek eredményeképpen Salamon lemondott a trónról, I. Géza javára. Igen ám, de annak ellenére, hogy jó apanázst kapott, nem volt egészen ínyére az ex-királyi státus. Minduntalan azon mesterkedett, hogy valamiképpen visszakerüljön a trónra. Ezt viszont László (a későbbi szent László király) nem nézte jó szemmel, olyannyira, hogy szépen bezáratta Salamont a visegrádi várba. És nehogy véletlenül meglógjon, töklámpásokkal világíttatta meg a várat éjnek idején. Amelynek a dunai hajósok is örültek, mert nem kellett sötétben lavírozniuk a Dunán, legalábbis Visegrád alatt. És mivel a hajósok már akkor is kissé szabadszájúak voltak, elkezdték mondogatni, ha valami fényeset láttak: Fénylik, mint Salamon töke! Nyilván a lámpásokra gondoltak.

Oké, ez nem túl vastag legendárium, mondjuk, a karácsonnyal vagy a húsvéttal összehasonlítva. Viszont

a töklámpás, a Halloweennel együtt, egy transzatlanti vargabetűt követően váratlanul visszatért a vén Európába.

Mit, visszatért, rázuhant a kontinensre, mint egy atombomba. És némileg érthető azok fintorgása, akik idegenkednek a 31-i nagy (és alapos marketinggel ellátott) vidámság láttán. Hiszen nekünk itt van a mindenszentek, rögtön másnap, utána meg a halottak napja, amelyek, nos, kicsit régebbi jeles napok, és inkább a csendes emlékezésről szólnak, mint a töklámpásos-álarcos vidámkodásról. Persze, azért megjegyeznénk: a világítás esetében is beindult a marketing-gépezet, noha nem olyan intenzíven, mint karácsony vagy húsvét környékén. Másrészt, a halál körüli vidámság tőlünk sem annyira idegen: a halotti torok során például igen gyakran toronymagasra csap a hangulat. A halál körüli vigasság sem új keletű: elég régi hagyománya van. Sőt, megkockáztatjuk: a szobormerev, feketével keretezett arcok hagyománya sokkal újabb, mégsem fúj rá senki.

Amit ajánlani tudunk: fogadjuk el mindennapjaink valóságát.

Amelyhez egy ideje a Halloween is hozzátartozik. Annak idején a karácsonynak sem tapsolt mindenki. (Ja, és a karácsonyfa nem magyar dolog, hanem német.) Most a Halloweennek nem tapsolnak sokan. Pedig közben egyre gyarapodnak a sütőtökfesztiválok a magyar hazában. Éppen az évnek ebben a szakában. És egymást érik az iskolai jelmezbálok, egyre több ablakból, tornácról bámul ráng a vigyorgó töklámpás. Ez a valóság. Amelyet nem érdemes semmilyen ideológia, világnézet nevében semmibe venni. Mert teljesen hiába. A valóság magasról tesz a véleményvezérekre. Amíg a Facebook-on acsarognak, fanyalognak a mindenféle elitek, a házakban egyre-másra készülnek a töklámpások meg az ijesztő jelmezek. Így megy ez.