Gyurcsány pártja ismét a kettős állampolgárok szavazata miatt aggódik

Most épp azért, nehogy több országban voksoljanak a májusi EP-választásokon.
Hirdetés
A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció arra kéri az Európai Bizottságot, hogy tegye meg azokat a lépéseket, amelyek kizárják, hogy a kettős állampolgárok több országban is szavazhassanak a jövő évi EP-választáson – tudatja az MTI.
 
A DK amiatt aggódik, hogy a magyar választási rendszer egyrészt nem garantálja a levélszavazatok titkosságát, másrészt fennáll annak a veszélye, hogy a kettős állampolgárok mindkét országban szavaznak majd az EP-választáson. Ennek a mély aggodalomnak Gréczy Zsolt, a DK frakcióvezetője adott hangott mai budapesti sajtótájékoztatóján.
 

Apa, kezdődik…

A szavazókat annyira azért lázba nem hozó EP-választások megszervezése, tisztaságának biztosítása, az esetleges választási csalások büntetése tagállami feladat. Az is gyanítható, hogy mindezt Gréczy Zsolt és a DK jól tudja, ahogy azt is, hogy az Európai Bizottság nem fog ilyen rövid idő alatt (május végén szavazunk) ekkora infrastruktúrát kívánó feladatot magára vállalni. 
 
Így a DK mai aggodalmaskodásának nem igazán van más reális célja, mint saját táborának mozgósítása ezúttal egy, „vigyázzatok, jönnek az agyafúrt határon túli szavazók mandátumot lopni” felütésű riogatással.

Hirdetés