Úgy megérkezett a téli időszámítás, hogy beleremegett a föld

2018-ban eddig ez volt a legerősebb földmozgás az országban.
Hirdetés

Vasárnapra virradó éjszaka, alig néhány perccel a téli időszámításra való áttérés előtt (3 óra 38 perckor) a Richter-skála szerint 5,8-as erősségű földrengést mértek Buzău megyében az Országos Földfizikai Intézet (INFP) tájékoztatása szerint.

A földmozgás Vrancea szeizmikus térségében következett be, 151 kilométeres mélységben, Székelyföld több településén, de még Bukarestben is érezni lehetett. A Kovászna megyei Bodzafordulón megszakadt az áramszolgáltatás, de rövid időn belül elhárították a meghibásodást.

A Kovászna megyei katasztrófavédelem sajtószóvivője, Marius Tolvaj szerint nem érkezett bejelentés arról, hogy anyagi kár keletkezett volna a földmozgás nyomán. A bukaresti mentőszolgálat vezetője, Alis Grasu szerint a földmozgást követő 15 percben 12 hívás érkezett az 112-es segélyhívó számra, a legtöbb esetben pánikroham miatt.

Az INFP szerint utórengések nem várhatók, vagy ha lesznek is, sokkal kisebb intenzitásúak. Legutóbb 2016 szeptemberében és decemberében regisztráltak 5-ösnél erősebb földmozgást Romániában, mindkettő a Richter-skála szerinti 5,8-as erősségű volt.

 

Hirdetés