Vége az őszi télnek, jönnek az afrikai bevándorló légtömegek

Eddig északi hideghullámok sepertek végig az országon, hamarosan jönnek a melegek, a szomszéd kontinensről.
Hirdetés

Hideg volt szerdán, hideg van csütörtökön. Egymást érik a Facebook-on a havazós bejegyzések, főleg a hegyekből, no meg a Székelyföld egyes vidékeiről. És persze, hogy sok helyen ismét váratlanul érte a hatóságokat a havazás. Meg a szél is fúj, mintha fizetnének érte.  A korábbi vénasszonyok nyara (elnézést, talán nem eléggé korrekt a kifejezés politikailag) után kicsit mindenkit sokkolt a váratlan lehűlés. Azoknak a hideg légtömegeknek köszönhető, amelyek észak felől vándoroltak be az országba.

Na de, péntektől módosul a leányzó fekvése (ez sem túl píszí, bocsánat). Az északi légtömegek helyét újabb bevándorlók veszik át: az afrikai kontinens irányából érkező meleg légtömegek. És ennek meg is lesz az eredménye. A hegyvidékeken hulló hó szépen átvedlik havas esővé, majd esővé, a hóeltakarítók felszusszanhatnak, de mi is, mert a levegő hőmérséklete szépen emelkedni kezd: pénteken elérheti a 15 fokot, messze, délen, a Kárpátokon túl pedig egyenesen megugrik, akár 25 fokig is. Tehát, a következő hétvégén mégsem kell a bunda után kajtatni a sufniban. Ismét szépen, ősziesen kiöltözve korzózhatunk a történelmi városközpontokban. Vagy akárhol.

Addig azonban ne dobjuk el a sálakat, sapkákat, különösen Erdély déli és keleti részén. Csütörtök estig érvényes az általános sárga vészjelzés: hideg, szél, hó, havas eső, ami belefér.

Hirdetés