A város legmenőbb magyar polgármesterének portréjával centenáriumoznak Nagyváradon

Akárcsak Erdély és a Partium többi városában, Nagyváradon is az úgynevezett centenárium lázában ég a város román vezetésű önkormányzata. (Aki nem tudná: a hírhedt centenárium az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés évfordulója, amelyen az ott összegyűlt románok egyoldalúan kimondták, hogy azt szeretnék, ha Erdély és Kelet-Magyarország egy része elszakadna az anyaországtól, és Romániához csatlakozna).

Ezt a városban azt is súlyosbítja, hogy még 1990 után a már akkor is román többségű városvezetés október 12-ét tette meg a város hivatalos ünnepnapjává, 1918-ban ugyanis ezen a napon fogalmazták meg egy váradi román ügyvéd, Aurel Lazăr házában a románok elszakadási törekvéseiről szóló nyilatkozatot, amelyet néhány nappal később olvastak fel a budapesti országgyűlésben. (Nota bene, akkor a város mintegy 92 százalékban magyar többségű volt). Emellett 1944-ben ezen a napon szállták meg a várost a szovjet csapatok, amelyek mellett román egységek is érkeztek.

Ezért aztán ezen a napon város mintegy 25 százalékát kitevő 50 ezer magyarnak semmi ünnepelni valója sincs

(szerintünk a románoknak se nagyon), most viszont az önkormányzat a centenárium és az egyoldalú „városünnep” jegyében elképesztő piros-sárga-kék zászlóözönbe borította a város főterét, a Szent László teret, valamint az oda vezető Zöldfa utcát.

Emellett a belvárosi épületek homlokzatára az Erdély elszakításában kulcsszerepet játszó román személyiségek arcképét ábrázoló molinókat helyeztek el.

Ezekből kijutott a városházára is, ott viszont valamivel korrektebbre sikerült a dolog: Aurel Lazăr – aki 1928 és 1930 között a város polgármestere volt – portréja mellé

Nagyvárad leghosszabb ideig hivatalban levő és legelismertebb polgármestere, Rimler Károly arcképe is felkerült.

Ő 1902 és 1919 között állt a város élén, és az ő idejében ment át a város a leglátványosabb fejlődésben, mind az infrastruktúra, mind az emblematikus épületek felépítése terén. És hát ő volt a város elöljárója 1919 április 20-án is, amikor inkább behívta a megszálló román hadsereget, minthogy visszatérjenek a városba a Tanácsköztársaság kommunista „jótevői”.

Rimler Károly kapcsán amúgy a város jelenlegi polgármestere, Ilie Bolojan már többször kijelentette, hogy őt tekinti a példaképének, és szobrot is ígért neki a városháza közelében.

Szóval most egyrészt örülhetünk, hogy a város jelenlegi irányítói elismerik az egykori magyar polgármester érdemeit. De azért a váradi magyarok – és persze a jóérzésű románok – biztosan nem tiltakoznának, ha inkább egy olyan napon ünnepelnék a város napját, amely valóban közös ünnep lehetne.

A mostani ugyanis csak a szakadékot mélyíti a két közösség között azáltal, hogy a magyarokat kirekesztik az ünneplésből, és a legyőzetésükre emlékeztetik őket.